Sikeresen forgalomba állt a Gyalogbusz közösségi kezdeményezés Budakalászon
2021. szeptember 02.
A Gyalogbusz (Pedibus) közösségi kezdeményezés, egy több országban már kipróbált közösségi közlekedési forma.
A kisiskolások, akik még önállóan nem közlekednek, önkéntes szülőkből álló felnőtt kísérettel, meghatározott útvonalon juthatnak el gyalogosan az iskolába. A Gyalogbusz „vezetői” az önkéntes szülők, a láthatósági mellényükről és kézben tartott táblájukról könnyen felismerhetők. A Pedibus-ra egy-egy kijelölt ponton, „megállóban” lehet „felszállni”, így a szülőknek csak eddig a pontig kell elkísérni, vagy elengedni gyermekeiket.
A civil kezdeményezést számos budakalászi intézmény és civil közösség magáénak tekintette és segítette a megvalósulást, többek között: Budakalász Város Önkormányzata, Budakalászért Közalapítvány, CivilKalász, Egészségklub Budakalász, Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár, Szent Ferenc Karitász Csoport, Kalász Suli Általános Iskola, Patakpart Általános Iskola, Szentistván Telepi Általános Iskola.
Külön köszönet illeti a kezdeményezőket: Károlyné Telek Judit/Szent Ferenc Karitász Csoport, Szabó Zsuzsanna/Budakalászért Közalapítvány, Szép-Magyar Ágnes/Civil Kalász – akik magánemberként is elkötelezettek kerékpárosok és gyaloglók és elszántak a zöld, vagy „lágy” közlekedési módok népszerűsítésében.
Bárki, aki utasként vagy önkéntesként szeretne csatlakozni, keresse a Gyalogbusz emblémáját, tábláit Budakalászon. Az iskolák is felvilágosítást adnak, de jelentkezhet a Gyalogbusz Budakalász Facebook-oldalán is, vagy az alábbi három e-mail címen:
Szentistvántelepi Általános Iskola