Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna napja

Hírek

 

„Szentendrén alszom, Budakalászon otthon vagyok”

2021. január 04.

Harminc évnyi budakalászi szolgálat után az idei év végével átadja a stafétát az Egészségházban. Hogyan indult Gál Katalin orvosi pályája, milyen volt megélni egy világjárványt több felvonásban orvosi praxisa utolsó évében és mit tervez az elkövetkező időszakban? Többek között ezekre a kérdésekre is megtalálják a választ az alábbi interjúban.

Adódik a kérdés, miért választotta az orvosi szakmát?

– A mi családunkban senki nem volt orvos, így prózai oka van annak, miért ezt a hivatást választottam. Rettenetesen sokat voltam beteg gyerekkoromban, valahogy megtetszett az orvosok világa és a kórházi légkör.

Bár nem Budakalászon él, mégis budakalászinak vallja magát. Hogyan került kapcsolatba a várossal?

– Szentendrén voltam gyesen, ezelőtt 30 éve. A gyerekek születése előtt kórházban dolgoztam, intenzív osztályon, de tudtam, hogy már nem akarok visszamenni oda. A kórházi osztályon a munka nem igazán volt családbarát, pontosabban gyerekbarát. Ekkor jött a felkérés Sulyok András doktor úr hosszabb betegszabadsága okán, hogy helyettesítsem őt. Ezt követően egy hosszabb pályázási procedúra után, 1990. május elsejétől kaptam meg a 4. számú felnőtt háziorvosi praxist. Nagyon megszerettem az embereket, a várost, a házakat. Úgy szoktam mondani, hogy én Szentendrén csak alszom. Budakalászon tudom, hogy melyik házban ki lakik, ha végig sétálok az utcán, ismerősökkel köszönünk egymásra, az autóban a piros lámpánál várva felrémlik egy-egy kedves emlék.

Így visszatekintve milyennek ítéli meg 30 éves praxisát?

– Életem egyik legszebb része az elmúlt 30 év Budakalászon. Szerencsés vagyok, mert a hobbim a munkám. Annak idején, amikor egyetemistaként szakirányt kellett választani, először csak azt tudtam, hogy mi az a pár szakág, amivel nem szeretnék foglalkozni. Ide tartozott a belgyógyászat és a körzeti orvosság. (Nevet) Ám az élet mégis ide hajtott. Egy percre sem bántam meg, hálát adok a sorsnak azért, hogy így alakult. Nagyon szeretem csinálni, szeretem az embereket, akik úgy érzem, befogadtak.

Hogyan élte meg az elmúlt egy évet, milyen volt megtapasztalni egy világjárványt?

– Bár védett korban voltam, tavasszal is és most is dolgoztam, minden nap reggel 7-től délig bent voltam a rendelőben. Pető doktor körzetével voltam eddig a legkevésbé kapcsolatban, de tavasszal velük voltunk párban, és egy nagyon jó munkakapcsolat alakult ki. A nehézségek mellett ez egy nagy ajándéka volt az elmúlt időszaknak.  És hát a nehézségek… A praxisközösség szempontjából sajnos nagy csapás volt az idei év. Az elnyert uniós pályázat, amely nemrég zárult le november 30-án, sok lehetőséget adott, ám sok minden mégsem valósulhatott meg a járványhelyzet okán. Szépen beindultak a programok, foglalkozások, előadások voltak meghirdetve, amelyekre egyre többen jelentkeztek. Ezeken megtapasztalhatták az emberek a mozgás örömét, vagy megtudhatták például, hogyan lehet „jól enni”. Sajnos azonban a járvány megtörte ezt a gyönyörű ívet, ami még kifuthatott volna. Az Egészségklub tagjai inkább a tapasztalt kososztályból kerülnek ki, ők kevésbé tudnak gyorsan, rugalmasan váltani, mint ahogyan ezt ez az új helyzet is sokszor és sokfajta módon megkívánja. Ugyanakkor megtapasztaltunk jó dolgokat is a szükség idején. Sokan elkezdtek például maszkokat gyártani. Fantasztikus összefogást tapasztaltunk, és olyan emberek segítettek, akik azelőtt nem voltak központban. Ez nekik és az egész közösségnek is sokat adott.

– Nagyszerű csapat jött össze, tudjuk, hogy számíthatunk egymásra. Büszkén mondhatom szentendrei fórumokon vagy bárhol másutt a kollégáimnak, ha felmerül valami, hogy ezt vagy azt az Egészségklub megcsinálja, meg tudja csinálni. Tehetséges emberek az élet különböző területeiről, s ezt a tudást meg is mutatják egymásnak, ami által mindenki gyarapodik.

A bajok sokszor alattomosan jönnek. Utólag értékelünk jeleket, hogy adott dolog már figyelmeztető jel volt. Az én szüleim még tanultak egészségtant, de az én, és pláne a gyerekeim generációjától kezdve ez már kimaradt. Emiatt olyan egészségügyi alapoktól kellett kezdeni a klubbal az ismeretterjesztést, mint pl. a lázcsillapítás vagy a folyadékpótlás. Tehát sok munka volt, amellett, hogy rengeteget adott emberileg minden tagnak. Nagy ajándék az életemben, hogy megtapasztalhatom ezt a klubéletet, sokat tanulok én is tőlük. Csodálatos emberek között lehettem és lehetek.

A klubban való aktív részvételét befolyásolja a nyugdíjba vonulás?

– Amíg nem találom meg az utódomat, mindenképp folytatom a munkát, lelkes tagként persze utána is. Szeretek úgy felállni, hogy rendet hagyok magam után. A praxisátadás kapcsán teljesen nyugodt vagyok, mert kolléganőm, Rácz Katalin úgy fogja folytatni, hogy szinte észre se fogják venni a betegek a változást. 12 éve ismerem őt, sok mindenben hasonló az értékrendünk, és biztos vagyok benne, hogy becsülettel és jó szaktudással fogja ellátni a feladatát.

Hogyan képzeli el a nyugdíjas életét?

– Az az igazság, hogy nem tervezek teljes leállást. Egyrészt érzem, hogy van bennem még aktivitás, másrészt hiszem, hogy a szellemi és fizikai erőnlét fenntartásához dolgozni kell. Megtisztelő módon két kolléga is megkért, hogy adott esetben helyettesítsem őket, úgyhogy amikor szükség lesz rám, a jövőben is találkozhatok majd a budakalászi betegekkel. Emellett van két fiam és egy unokám, és amit 30 év alatt én „elvettem” a családomtól a munka miatt, igyekszem majd visszaforgatni. Nagy köszönettel tartozom nekik, hogy olyan hátteret biztosítottak a számomra, amely mellett mindig elláthattam hivatásomat. A jövőben több minőségi időt tervezek velük tölteni, de örülök, hogy lesz módom időről-időre visszajönni Budakalászra.

Hollósi-Györgyei Nóra