Szép emlékek
2024. október 02.
Zenés-táncos teadélutánnal várták az érdeklődőket az idősek világnapján a Művelődési Ház báltermében. A Viola Egyesület hagyományos, éves rendezvényén telt ház fogadta a fellépő sztárvendéget, Peller Károly operetténekest, és az őt kísérő zenei házigazdát, az Orfeusmelody Duó zenekart.
A tavaly 100. évfordulóját ünneplő egykori szövőgyár területén álló Művelődési Házba sokan régi ismerősként térnek vissza – emlékeztetett Forián-Szabó Gergely polgármester köszöntő beszédében, és örömét fejezte ki aziránt, hogy ennyi mosolygós arcot lát. Ahogy elmondta: egy élő közösség és több egymásra épülő generáció működik Budakalászon és ezért nagy tisztelettel tartozunk azoknak az időseknek, akik ezt megalapozták. Kiemelte, fontos – és a mi felelősségünk – megteremteni az olyan alkalmakat, mint amilyen ez a mostani is, amikor a szépkorúak nem maradnak otthon a négy fal között akár magányosan, akár kettecskén, hanem együtt töltenek időt, vigadnak. A polgármester megköszönte a Viola Egyesületnek, hogy lehetővé tette, hogy évek óta emelkedett körülmények között ünnepelhetünk.
Varga Gáborné Katalin, a Viola Egyesület elnöke emlékeztetett arra, hogy az ENSZ Közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-ét az idősek világnapjává. Katalin arról elmélkedett, milyen oka lehet annak, hogy pont erre a napra esett a választás. Megemlékezett az ősz szimbolikájáról, a természetben fellelhető színpompát és a betakarítással járó gazdagságot, valamint az ilyenkor érő gyümölcsök garmadát hozta fel példaként. Arra is kitért, hogy bizony ez az évszak lehet olykor borús, bánatos is, de akkor se felejtkezzünk el az élet értelméről, az élet továbbadásáról és arra biztatott, gondoljon vissza mindenki büszkén a maga mögött hagyott évekre.
Sosincs késő, hogy új élményekkel legyünk gazdagabbak – hívta fel a figyelmet – ezért is szeretnénk, ha ezt a mai délutánt a nap fénye ragyogná be.
A szórakozásról egy több szállal is Budakalászhoz kötődő előadóművész, Peller Károly gondoskodott. Az Operettszínház szólóénekese gyakran megfordul városunkban, hiszen itt él legjobb barátja, Szendi Szilvia a Pesti Boradway ünnepelt sztárja.
Peller Károly ismert operettslágerekkel szórakoztatta a hálás közönséget, akinek a táncos kedve is hamar megjött. Beigazolódott a polgármester jóslata, amely szerint még kicsinek is fog bizonyulni a Művelődési Ház parkettje.