Szín és formakavalkád a köztereken
2018. november 14.
A város kiemelt figyelmet fordít a tiszta, rendezett, virágos településkép fenntartására, ami a környező települések között is egyedi. Ennek jegyében Budakalász frekventált pontjait már szépen díszítik a napokban kiültetett árvácskák. A kétnyári növények a virágágyakban, iskolák, óvodák környékén, tereken, utcák mentén láthatóak. A kiültetést végző kertészek igazi művészeti alkotásokat mutatnak be a több színű növények segítségével az ágyásokban. Az Ady Endre útnál a város kék és sárga színeit jelenítették meg hullámvonalat formálva. Van, ahol háromszög alakban jelennek meg a virágok egy szín több árnyalatában és van, ahol koncentrikus köröket írnak le komplementer színekkel. Érdemes ezt a szín- és formakavalkádot megfigyelni és a virágokban gyönyörködni Budakalász közterein.
A kiültetett kétnyári virágok abban az időszakban nyílnak, amikor más növények még, vagy már nem virágoznak és ősztől nyár elejéig díszítik a köztereket. Az árvácska a legismertebb kétnyári virágunk. Európában és Közép-Ázsiában honos fajok keresztezésével állították elő a színes virágú növényeket. Bár virágai már ősszel megjelennek és az enyhébb téli napokon is díszítenek, igazi pompájában tavasszal csodálhatjuk meg e növényt.
Az időjárástól függően május végéig ontja virágait. Virágpompájuk kisebb, mint az egynyári dísznövényeké, cserébe viszont a zord időben is üdén virítanak.
További képek: itt