Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. október 04. péntek | Ferenc napja

Hírek

 

Tisztelet azoknak, akik másokért fáradoznak

2020. november 11.

Tisztelet azoknak, akik másokért fáradoznak – november 12. a szociális munka napja

Méltatlanul kevésszer gondolunk rájuk, de a mai nap semmiképpen se múljon el úgy, hogy ne jussanak eszünkbe azok, akik főállású szociális munkásként vagy karitatív tevékenységként másokért fáradoznak. Ma, november 12-én a társadalom megbecsülésének jeleként ünneplik világszerte a szociális munka napját. A Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége 1997-ben kezdeményezte az emléknap bevezetését, Magyarországon először 1998-ban ünnepelték.

2016-ban az Országgyűlés a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénybe emelte november 12-ét, mint a szociális munka napját. A társadalmi szolidaritás eszméje és a szociális munkára való igény – ahogy a kisebb-nagyobb közösségekben együtt élők egymásra figyelése és segíteni akarása – egyidős az emberiséggel. Az elesettek, a társadalom perifériájára szorult rászorulók, betegek támogatása széles körű társadalmi összefogást igényel, hiszen a legfejlettebb társadalmakban is vannak olyanok, akik akár önhibájukból, akár azon kívül anyagi és emberi támasz nélkül maradnak, időszakosan vagy akár életük végéig kiszolgáltatottá és rászorulóvá válnak. Az ő felkarolásuk és támogatásuk közös felelősségünk, de a napi teendőkellátása, és a reményt adó emberi gesztusok közvetítése a szociális munkásokra hárul.

Büszkék vagyunk arra, hogy Budakalászon sok segítőkész ember él, és önkéntesként vagy főállású szociális munkatársként ilyen sok kitűnő munkatársunk van. Köszönjük nekik, továbbra is testi-lelki erőt kívánunk mindannyiuknak!