Új járda és kedvezőbb forgalmi körülmények a Lenfonó HÉV-csomópontnál
2019. március 28.
A városvezetés szeretné javítani a Lenfonó útkereszteződés áteresztőképességét, a járművel közlekedők és a gyalogosok érdekében egyaránt. Ezért az Önkormányzat 12 millió forintot különített el költségvetésében egy járda megépítésére, amely a HÉV állomás és a Művelődési Ház előtti körforgalom között épülne meg. Jelenleg közlekedéstervező mérnök vizsgálja a terület adottságait és készíti a megvalósíthatósági terveket. A munka akkor indulhat, ha a szükséges engedélyek is rendelkezésre állnak és pályázat útján kiválasztották a kivitelezőt.
A tervek szerves része, hogy a járdaépítést követően megszűnne az a gyalogátkelőhely, amely jelenleg a Szentendre felé vezető HÉV megállótól vezet át a szemben lévő oldalra. A felmérések szerint ez a megoldás 12, de akár 18 %-os javulást eredményezne az átkelő forg alom szempontjából a csúcsidőszakokban – a lámpák megfelelő átprogramozása után.
Most, akik leszállnak a főváros felől érkező HÉVről, azok a zebrán át, keresztül a Szentendrei úton, a Művelődési Ház irányába indulnak el. Az új járda a Szentendrei út túloldalára kerülne, a Lenfonótól nézve az út jobb oldalára, így az említett gyalogátkelőhely kiválthatóvá válna. Eggyel kevesebb lámpa piros jelzését kellene megvárniuk mind a gyalogosnak, mind a gépjárművel közlekedőknek. A Kárpátok őre szobornál lévő, illetve a Művelődési Ház előtti körforgalom biztonságos gyalogátkelőhelyei már adottak az átkelésre a Szentendrei úton. Emellett a KRESZ előírásainak megfelelően továbbra is megmarad a lehetőség a szabályos átkelésre, tehát például zárt sorompók esetén, a korábbi zebra helyén ezentúl is átmehetünk a túloldalra. A szakemberek véleménye alapján a megépülő új járdán a gyalogosok is zavartalanabbul közlekedhetnének, illetve a Lenfonó csomópont forgalmi rendjének szervezése is egyszerűbbé válhatna.
(Az utcaszakasz online nézete a helymeghatározást segíti és nem az aktuális képet mutatja.)