Új támfal épült a Magyar utcában
2018. március 01.
Az Óváros patinás utcái sokunkhoz közel állnak, festői szépségük szívet melengető. A Magyar utca az egyik legrégibb utcák közé tartozik Budakalászon. Szép fekvése, ódon házai miatt méltán tekinthető a városi épített örökség kiemelkedő részének. Az utca végének azonban sajátosak a terepviszonyai.
Ezen a szakaszon az utca kétfelé válik, egyik része lejtősen bukik alá az utolsó néhány ház irányába, míg a másik ága felfelé emelkedik. Erre sétálva gyalogösvényhez jutunk, majd egy kis híd ível át a patakon. Itt zöldellő, erdős terület kezdetéhez érünk. A kettő közötti részen dombos meredek földterület található, melyet támfal véd. Ez magánterületre esik, viszont közterületet is érint, így rendben tartása az önkormányzat karbantartási feladatai közé tartozik. A támfal az idők során omladozni kezdett, balesetveszélyessé vált. Félő volt, hogy a felső útszakasz leomlik.
Az elmúlt hetek során emiatt az önkormányzat megbízásából a támfalat – a statikai tervezést követően – 42 m2-es felületen újraépítették, megerősítették. A munka folyamán 36 m3 földet termeltek ki és szállíttattak el, hogy a korábban alap nélkül készült falnak megfelelő vasbetonerősítéssel ellátott alapzatot építsenek. Emellett 50 négyzetméter töredezett betont bontottak fel és vittek el az útszakaszról. Az útalap is elkészült és hamarosan aszfaltozzák az utca teljes hosszát, majd kialakítják vízelvezetését is.
A városrész hangulata sajátos, az itt fellelhető építészeti értékeket a Településképi Arculati Kézikönyve is őrzi. Állagmegóvásukra és a balesetveszély megelőzésére mindenképpen kiemelt figyelmet szentel a város.