Újjáalakult a testvérvárosi egyesület
2023. szeptember 20.
Hosszú éveken át a kalászi polgárok által alapított civil egyesület szervezte és tartotta a kapcsolatokat Budakalász testvér településeivel. Az évek során Kahl am Main, Lövéte és Ada polgáraival remek együttműködés alakult ki, a települések lakói közös sport és kulturális eseményeket szerveztek, szoros barátságok szövődtek. A Testvérvárosi Kapcsolatok Egyesülete 2017-ben sajnos megszűnt, a kapcsolattartást a polgármesteri hivatal vette át. A korábbi személyes ismeretségek, barátságok révén a közvetlen hétköznapi kapcsolatok a városlakók között azonban a mai napig megmaradtak. Így logikus volt, hogy az egyesület egykori és új tagjai a városvezetés támogatásával nemrég úgy döntöttek, hogy a Budakalászi Testvérvárosokért Egyesület újjáalakul.
A Budakalászi Testvérvárosokért Egyesület újjáalakításának legfontosabb célja, hogy a Covid járvány éveiben meglazult kapcsolatokat felfrissítsük – fogalmazott Rehák András, az új egyesület elnöke. Szerencsém van, mert a korábbi egyesületi munkájába is bekapcsolódhattam. Az elődeink állhatatos munkája nagy segítség lesz a most bekapcsolódók számára. Természetesen számítunk a régi egyesületi tagokra, de mindazok jelentkezését is szívesen vesszük, aki örömmel dolgozna az egyesületünkben – mondta az újjáalakult egyesült elnöke. Kahl am Main-nal idén ünnepelhetjük testvértelepülési szerződésünk 25 éves jubileumát. A kahliak az előttünk álló hétvégén látogatnak el hozzánk, családoknál helyezzük el őket és gazdag program vár rájuk szombaton és vasárnap is. Német barátaink részt vesznek a szombat délutáni Kalászi Kultur Pikniken, ahol szándéknyilatkozatot fogunk aláírni a további együttműködésről – mondta Rehák András, a Budakalászi Testvérvárosokért Egyesület elnöke.
Háttér:
A testvérvárosi kapcsolatok múltja
1957. április 28-án a franciaországi Aix-les-Bois-ban alakult meg a Testvárvárosok Világszövetsége. A testvérvárosok gondolata a második világháború után született meg, amikor az emberek felismerték, hogy csak egyetlen módon léphetnek előre: ha szorosan együttműködnek. Az eredeti cél az volt, hogy Európa különböző régióinak városai szorosabbra fűzzék kapcsolataikat, megismerjék és segítsék egymást. A hatvanas évek végétől Magyarországon a testvérvárosi kapcsolatok leginkább az akkori szocialista országok városaival születtek. Az ilyen viszonyok eredményezték Budakalászon például a szibériai iparvárosról elnevezett Omszk-tó, Omszk park elnevezéseket. A rendszerváltás időszakában aztán már nemcsak az ország nyitott a nyugat felé, hanem a városok is új kötelékeket alakíthattak ki. Az Európai Bizottság 1989-ben hirdette meg az unió testvérvárosi programját (town twinning) azzal a szándékkal, hogy a városok, települések polgárai közvetlenül is bekapcsolódhassanak az európai integrációba.
Kahl am Main, Lövéte és Ada
Az elmúlt évtizedekben Budakalász három településsel létesített testvérvárosi kapcsolatot. Németországban Kahl am Main városával, a nemzeti összetartozás jeleként pedig Erdélyben Lövétével és a Délvidéken Adával. Az elmúlt huszonöt évben a városok közös kulturális és sportrendezvényeket szerveztek, diákcsoportok csereutazásokon vettek részt. A legnagyobb múltra a Kahl am Mainnal kötött testvérvárosi kapcsolat tekint vissza. Az együttműködést még 1998-ban kezdeményezte Gerold Stickler, a német testvérkapcsolatok akkori városi vezetője, Wagner Katalin, a Német Nemzetiségi Egyesület elnöke és Harcsa Lajos, Budakalász akkori polgármestere. A Hargita megyei Lövétével 2000-ben kötöttünk testvérvárosi megállapodást. A Székelyudvarhelytől 30 kilométerre fekvő 3500 lakosú székely-magyar település mellett 2009-től a délvidéki (kelet-bácskai) többségében még magyarok lakta Ada településsel is testvérvárosi kapcsolatban vagyunk. Délvidéken az etnikai és az országhatárok már lassan összeérnek, Erdélyben is egyre kevesebb magyar szót hallani, ezért volt fontos, szimbolikus jelentőségű az akkori döntés.
A koronavírus-járvány lehetetlenné tette a méltó kapcsolattartást. A járványhelyzet javulásakor 2021 júliusában dr. Göbl Richárd polgármester Erdélyben találkozott Mihály Dénessel, Lövéte polgármesterével, hogy személyesen adja át meghívását az ottani fiataloknak. A járványügyi korlátozások feloldásával 2021 szeptemberében 27 adai és lövétei fiatalt és kísérőiket láttuk vendégül. A határon túli magyarok együtt járták be a környéket, közös programokon vettek részt a budakalászi 1111. Szent István Cserkészcsapat fiataljaival, illetve ott voltak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus legfontosabb programjain is.