Újra nyitva az adománybolt
2026. augusztus 24.
A Viola Egyesület Szentendrei út 24. alatt működtetett adományboltja a nyári leállásuk után augusztus 24-től ismét várja a jótékony felajánlásokat és az érdeklődő vásárlókat.
A Viola Egyesület 2009 óta elkötelezetten és önzetlenül segíti városunk közösségét. Hosszú ideig a Táncsics utcában működött, 2025 őszétől pedig új helyen, a Szentendrei út 24. szám alatti helyiségükben végzik tevékenységüket, szoros együttműködésben a Családsegítő Szolgálattal. Itt található az egyesület „boltja”, ahol az önkénteseik mások által felajánlott ruhákat, cipőket, játékokat és háztartási eszközöket kínálnak azoknak, akiknek ezek megvásárlása nehézséget jelentene. A hely egyfajta adománybolt: a termékekhez jelképes összegért bárki hozzájuthat, a befolyt bevételt pedig az egyesület teljes egészében jótékony célokra fordítja – mindig oda juttatva segítséget, ahol arra a legnagyobb szükség van.
Budakalász Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2025-ben a Viola Egyesületnek adományozta a szociális területen kiemelkedő munkát végzők elismerésére alapított Balogh Csaba pro Caritate díjat, amelyet Varga Gáborné, az egyesület elnöke vett át Forián-Szabó Gergely polgármestertől.
Az adománybolt hétfőtől csütörtökig 14:00-18:00 között tart nyitva.
Kiemelt kép: iStock










