Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. október 07. hétfő | Amália napja

Hírek

 

Útfejlesztés a Berdóban

2018. február 05.

Az utóbbi időben számos utca újult meg Budakalászon. Az önkormányzat egyik kiemelt célja az, hogy minden belterületi összközműves utca szilárd útburkolattal rendelkezzen a településen. Mindezt más településekkel ellentétben ingyen, lakossági hozzájárulás nélkül építi meg a város. Az idén a Berdóban élők számára válhat élhetőbbé a lakókörnyezet. Az eddigi nehéz útviszonyokat rendezett körülmények válthatják föl végre.

A múlt évben megvalósulhatott a csatornaépítés. A közművek és különösen a csatornahálózat építésénél a domborzati viszonyok nagy nehézséget és magas kivitelezési költséget jelentenek. Éppen ezért nyolc évvel ezelőtt az Önkormányzat pályázatot nyújtott be a terület csatornázására. A pályázat 2016 őszén kapott zöld utat, így 2017-ben megépült a várva várt szennyvízhálózat a Gerinc és Gyümölcs utcák környékén. Az elnyert támogatás következtében az itt élőknek a másfél millió forintos hozzájárulás helyett jóval alacsonyabb összeget, mintegy 300 ezer forintot kellett befizetniük a csatornafejlesztésre.

Az Önkormányzat a csatornaberuházást követően – korábbi ígéretének megfelelően – ez évben szándékozik az utakat is megépíteni. A csatornaberuházás lezárását követően az őszi, téli nehezen elszivárgó és párolgó csapadék miatt sajnos az utcák járhatósága sokat romlott. Volt már ilyen eseményre példa a város életében, talán többen emlékeznek még Szentistvántelep utcáinak csatornázására a kilencvenes évek végén, amikor 5-6 év telt el a csatornázás és az útépítés között. A Berdóban nem ez a helyzet. Az úttervek már készen vannak, ezek engedélyezését végzi most a Közlekedési Hatóság. Az engedélyeket várhatóan márciusra kapja meg a város. Az építés megkezdéséhez azonban még szükséges, hogy a 2018. évre szóló, a beruházásra elkülönített összegeket tartalmazó költségvetést elfogadja a Képviselő-testület. A város elsőrendű prioritása 2018-ban a Berdó úthálózatának fejlesztése lesz. A tervek szerint első lépésként a terület fő elvezető gyűjtőútján, a Gerinc utcán építenek aszfaltos burkolatot és kialakítják a vízelvezetést is, ami a terepviszonyok mellett különösen fontos. Ezt követően az év közepén az Áfonya utca kerül sorra, ahol szintén út és vízelvezetés épül. A Gerinc utca építésével egyidejűleg a Berdó részben közművesített, csatorna nélküli utcáit is járhatóvá teszik. Így zúzott köves burkolatot kapnak a Gyümölcs, Bodza, Füves, Fagyal, Kökény, Szeder, Berkenye és Fél utcák, valamint a Gyümölcs köz. A végleges szilárd burkolat minden esetben az egyes utcák teljes közművesítését követően épülhet meg.

Az Önkormányzat az utak jelenlegi állapotával kapcsolatos garanciális észrevételeit megküldte a csatornahálózat kivitelezőjének és felszólította a hibák javítására. A Penta Kft. ígérete szerint hamarosan megkezdi a nyomvonalsüllyedések kijavítását, illetve a járhatóság biztosításához szükséges sármentesítést. Az Önkormányzat addig is kéri az itt élők türelmét és megértését!

A Berdó útfelújítását a város saját forrásból fedezi majd. Az összesen mintegy negyedmilliárd forintot kitevő beruházási összeg a város 2018-as költségvetésének meghatározó részét teszi ki.