Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поэдравльамо на интернет страници града Калаэа

2020. augusztus 08. szombat | László napja

Hírek

 

Varázslatos gyerekzene: Boridalok, Kiskalász zenekar

2020. január 24.

Varga Bori budakalászi anyuka, a Ghymes korábbi szaxofonosa, a Kiskalász zenekar énekesnője. Zenésztársaival igényesen, egyedien adják elő Bartos Erika verseit, úgy, hogy a szülőfülek is szívesen hallgatják őket – akár gyerektársaság nélkül is. Az énekesnő új, gyönyörűen illusztrált könyvvel egybekötött zenei albumát nemrégiben ismerhette meg a budakalászi közönség.  Varga Borival Koncz Eszter, a Faluház munkatársa beszélgetett.

Varga Borit először 2oo5-ben láttam a színpadon, akkor még a Ghymes együttes szaxofonosaként. Most egész másképpen találkoztunk, Budakalászon az otthonában beszélgettünk világzenéről, gyermekversekről, alkotói folyamatról, anyaságról.

Pályaválasztása nem volt egészen tudatos, egy véletlen folytán kezdett el fagottozni kilenc évesen. A klasszikus zenétől indult, belekóstolt az underground világába, a jazz szerelmese lett, majd több éven át világzenei színpadokon turnézott.

Gyermekei születésével újragondolta a zenéhez való viszonyát. Bartos Erika verseit olvasva jött az ötlet, hogy férjével, Sántha Gáborral megzenésítenek pár költeményt, és elküldik az írónak. A találkozás nagyon szerencsésnek bizonyult, a megzenésített versek egymást követték, 2009 –ben pedig megalakult a Kiskalász zenekar. Három sikeres gyermeklemezt készítettek Erika versesköteteiből, valamint két további albumot, amelyeken Bori saját dalszövegeit zenésítették meg. 2019 októberében jelent meg Bori szólólemeze saját verseivel, “Boridalok” címmel.

Hogyan és mikor ismerkedtél meg a zenével?

Hárman vagyunk testvérek, a nővéremet beíratta anyukám gitárra, és egyszer, amikor én is mentem velük a zeneiskolába, behívott egy furulya tanár néni az órájára, épp gyerekeket toborzott, nagyon megtetszett a hangszer és beiratkoztam a veszprémi zeneiskolába. Egy kis idő elteltével Fátrai Gabi néni keresett a fagottos csoportjába gyerekeket, engem is hívott és bevallom, amikor először megpillantottam a hangszert a sarokban, kicsi elbizonytalanodtam. Aztán eljátszotta rajta az Esti maci dallamát, és rabul ejtett a hangszer. Ekkor voltam kilenc éves.

Nagyon szerettem fagottozni, de az elején ez nem volt annyira tudatos hangszerválasztás. Majd jött a jazz és a világzene az életembe, sokféle zenét hallgattam és rájöttem, hogy más hangszeren is szeretném kipróbálni magam.

Ekkor jött az életedbe a szaxofon?

Veszprémben, majd Győrben klasszikus zenét tanultam, elvégeztem a zeneművészeti főiskolát. Az élet úgy hozta, hogy Győrben megismerkedtem több olyan zenésszel is, akik az akkori pezsgő klubéletnek meghatározó alakjai voltak, nagyon inspirálóan hatottak rám és beszippantott ez a világ, a Fridzsider nevű zenekarban kezdtem szaxofonozni, először helyettesítettem egy kollégát. Ekkor még csak autodidakta módon képeztem magam.  Majd egyre biztosabb voltam benne, hogy ezt a hangszert szeretném komolyabban is megtanulni. Budapestre költöztem, elkezdtem a jazz tanszakot, Szentendrén tanítottam a zeneiskolában. 2oo4-ben, amikor diplomáztam, felhívtak a Ghymes együttestől, épp szaxofonost kerestek és én örültem a felkérésnek. Ez egy nagyon aktív időszaka volt az életemnek, sok fejlődési lehetőséggel.

Ezek után az aktív évek után jött egy magánéleti váltás, megszületett a kislányod. A turnék világából egy másik, csodás világba csöppentél.

Mindenképpen váltás kellett, mert a turnézást már nem tudtam vállalni, ezért a férjemmel (Sántha Gábor, zenész) eldöntöttük, hogy elindulunk egy másik vonalon is. A gyerekzene már akkor is közel állt hozzám, és utólag nagyon örülök, hogy így alakult. Bartos Erikának három verses kötetéből készítettünk albumot, amik nem várt sikert hoztak.

Hogyan találod meg az egyensúlyt az alkotói munka és a többi szereped között?

Igazából élvezem a szerepek közötti lavírozást. Amikor lemezírós év van, akkor fut a ház. Amikor készítettük a Boridalok anyagát, volt egy pont, amikor azt mondtam, hogy most szeretnék egyet hátra lépni, és mással foglalkozni. Az anyaság inspirálja a zeneírást, és ugyanez fordítva is igaz. Így kerek az élet, néha természetesen egyedül is vagyok, feltöltődöm, futok vagy éppen bezárkózom és alkotok.

A Kiskalász zenekar tíz éves jubileumát ünnepeltétek tavaly, most pedig megszületett a szólólemezed. Valami újra vágytál, amikor elkezdtél verseket és hozzá zenét is írni?

A Kiskalásszal továbbra is folytatódnak a koncertek, nagyon élvezzük, amikor élőben játszhatunk a közönségnek. Viszont egy ideje már megfogalmazódott bennem, hogy valami másban is szívesen kipróbálnám magam. Elkezdtem verseket írni azzal a nem titkolt céllal, hogy ebből majd szeretnék egy zenés albumot készíteni. A versekhez nem egyszerűen szöveges szempontból közelítettem, sok helyen a magyar nyelv játékosságát kihasználva a hangzókészlettel játszottam, a szövegekhez születtek a dallamok.  Többféle zenei hatás is fellelhető az albumon, az afrikai dallamoktól a bolgár dallamokon át a jazz és a világzenei elemei mind visszaköszönnek.

A “Süss fel kicsi nap” nem egyszerűen egy CD, hanem egy nagyon szépen illusztrált könyv is.

Az illusztrátor Hornyák Barbarával régi az ismerettség, a szentendrei zeneiskolában együtt tanítottunk és egyszer láttam az interneten, hogy gyönyörű illusztrációkat készít. Ez az első olyan munkája, ami könyv formájában is megjelenik, nekem is ez az első ilyen könyvkiadási élményem, izgalmas volt a feladat mindkettőnk számára.

Mely korosztálynak szólnak a dalaid?

Óvodás, kisiskolás gyerekeknek írtam a dalokat, bár szerencsére sok olyan visszajelzést kapunk, hogy a szülők is szeretik a szövegeinket, szívesen hallgatják. Úgy gondolom, nem érdemes nagyon meghatározni, pontosan kinek is szólnak a dalaink, mert ez sok mindentől függ. Rengeteget változott a világ már csak az elmúlt tíz évben is. Folyamatosan és túl sok inger éri a gyerekeket, érezzük a koncertjeinken is, hogy lassú számokat kevésbé játszhatunk, folyamatos figyelemfenntartás kell. A Kiskalász koncertjeihez hasonlóan a Boridalokat is mindenképpen interaktív koncertként képzelem el, a zeneszámok között szeretek beszélgetni a közönséggel, odamegyek hozzájuk, megénekeltetem őket.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

A Kiskalásszal szeretnénk egy új zenei anyaggal megjelenni, a Boridalokkal folyamatosan szeretnék koncertezni. A cél az, hogy a Boridaloknak megtaláljuk a helyét a magyar gyermekzenei életben. Nagy vágyam egy saját hangszeres zenekar is, mert eredetileg hangszeres zenész vagyok, a szaxofont szeretném többet használni.”

Kiskalász zenekar: Palacsinta (MOME versfilmek sorozat)