Varga János mondta el 56 történetét
2022. október 23.
A budakalászi cserkészek Varga János 56-os forradalmárral élő történelemórát szerveztek. Némi késéssel kezdődött az esemény, mivel nem fért be mindenki a a Faluház dísztermébe, végül a széksorok előtt a földön ülve töltötték fel a termet a fiatalok.
Varga János 1940-ben született. Középiskolás korában ipari tanulóként dolgozott Budapesten. 66 évvel ezelőtt hazafelé tartott a Bem térnél, amikor meghallotta a beszédet. Korábban otthon hallott hasonlókat, utcán addig sosem. A 16 éves diák csatlakozott az eseményhez. Varga Jánost Felföldi Barnabás kérdezte.
Az 56-os eseményeket 11 évvel előzte meg a háború. Felföldi Barnabás első kérdésében arra világított rá, hogy sokakat vártak haza a háborúból, később pedig sok család a munkatáborba elhurcolt vagy bebörtönzött családtagjáért aggódott. A rendszer általános jellemzője volt a félelem.
Varga János szemszögéből egy új 56-ot ismerhettünk meg. Elbeszélése előtt arra kérte a jelenlévőket, hogy felállva, egy perces csenddel emlékezzünk a szeptember 14-én elhunyt Wittner Máriára.
Varga János gyerekkorában kevés volt mindenből és az a kevés is azért volt, mert a felnőttek az idejük jelentős részét sorbanállással töltötték. Az is előfordult, hogy Tótkomlósra vitték a gyerekeket, hogy jól tudjanak lakni. Nagyapja első világháborúban harcolt, édesapja a másodikban, de úgy mentek el minden este aludni, hogy nem tudták, ki fogja őket felébreszteni; ki fog éjjel bekopogni. A szülők megtanulták, hogy „hallgatni arany, beszélni Andrássi út 60”. A fejétől bűzlik a hal is azt jelenti Varga János számára, hogy a változás csak belülről, a rendszeren belülről következhet, kívülről nem, így 11 évvel a háború után nem meglepő, hogy 1956 október 23-án inkább fiatalokkal lehetett az utcán találkozni.
Varga János, ipari tanuló munkája után 1956 október 23-án hazafelé tartott Pomázra. Bem téren volt a HÉV végállomása, ahol találkozott a tömeggel. A beszédekhez hasonlót korábban csak otthon hallott. A Bem térről a Sztálin szobornál találta magát. Elmondása szerint kötelet dobtak a szobor nyakába és gépkocsival próbálták elhúzni, de minden kötél elpattant, a szobor a vártnál sokkal stabilabb volt. Valaki lángvágót hozott és a csizmájánál kezdtél elvágni a szobrot. Végül a szobordöntőkhöz eljutott a hír, hogy máshol lövik az embereket.
Akik a rádióhoz mentek, nem mehettek be, egy küldöttséget kellett választaniuk, akiket természetesen nem engedtek már ki onnan. A rádió épületénél sortűzzel fékezték meg a társaik szabadonengedését követelő tömeget.
A Szentkirályi utcánál egy nemzetiszínű lobogóval letakart testet mellet haladtak el, majd mikor valaki lehúzta róla a zászlót, egy fiatal lány holttestét pillantották meg, akinek a fél arca hiányzott. Ez volt az az élmény, aminek hatására az ott csoportosulók elkezdtek fegyvert gyűjteni. Varga János vidéki fiúként nem ismert senkit sem az ottani fiatalok közül, sőt, ahogy tapasztalta, a pesti srácok többsége vidéki fiatal volt. Rendőrörsöket, laktanyákat jártak fegyverekért, lámpagyárból is sikerült puskákat szerezniük. Az óbudai laktanyánál viszont fegyverrel várták őket és nem sokon múlt, hogy ne nyissanak rájuk tüzet. A rádióba végül hátulról, fegyverrel sikerült bejutni és az ott szerzett fegyverekkel a Corvin közbe mentek.

Varga János előadása nagyon izgalmas volt, ugyanakkor mindenféle manír nélkül, tárgyilagosan mesélt.
A fiatal forradalmárt hajnalban az Árpád hídnál édesapja egyik barátja észrevette és hazavitte Pomázra. Varga János egy teljes napot átaludt, majd felébredve úgy érezte, hogy nem akarja cserbenhagyni a barátait. A bajtársiasság egy éjszaka élményén alapult – ma már hasonlót nehéz elképzelni. Az édesanyja sírt, János viszont pár ismerősével lovaskocsora szállt és azzal ment be az Aquincumig. Onnan gyalog próbáltak eljutni a tegnapi fegyverkupacokig, ahol már orosz katonák álltak. A Nemzeti Múzeumnál is oroszok voltak és járókelőket igazoltattak az ÁVO-sok. Mire visszakanyarodtak a Nemzeti elé, a négycsövű géppuskán már nemzeti színű zászló volt, mert az egyetemisták tudtak az orosz katonákkal beszélni. A félelmet a segítségnyújtás nyomta el. Egy-egy sortűz után – Varga János érzékletes példával – mint a tüzépen a farönkök, úgy feküdtek az emberek. A 16 éves fiú éjjel a József utcánál egy kisebb társasághoz csatlakozott és ott kapott levest, majd felismerte az a forradalmár, aki korábban elvette tőle a pisztolyát. A társaságba verődött, töltényeket cipelt, illetve, amíg a gépfegyveres tárat cserélt, addig puskával fedezte. Elmondása szerint, akinél fegyver volt, de nem lőtt, azt lelőtték. Katonák is voltak a forradalmárok között, így nem voltak teljesen szervezettlenek. A fiatalok kevésbé érezték a veszélyt, mint a családosok, a rázós helyzetekbe többször a legfiatalabbak mentek. 28-án vidékről és külföldről élelmet szállítottak Budapestre. Egy ausztriai szállítmánynál az élelmiszerért cserébe csoportképet készítettek a forradalmároktól. A képen szerepelt Varga Jánoson kívül Wittner Mária is, akivel a halála napjáig tartotta a kapcsolatot.

Varga Jánost és öt bajtársát 1957-ben ezen a képen azonosították be. 13 évre ítélték az akkor 17 éves fiút.
Varga Jánost 1957-ben tartóztatták le, Ausztriában egy újságban megjelent az 56-os csoportkép. Varga Jánost egy pomázi férfi ismerte fel, így tartóztatták le 5 társával együtt. Az ekkor 17 éves Varga Jánost 13 évre ítélték el, amiből 6 és fél évet börtönben is töltött. Végül a verések miatt epilepsziás rohamai voltak egészen 1960-ig. Szabadulása után visszakerült arra a munkahelyére, ahol a börtön előtt dolgozott. Az ottani munkatársai nem tudták, hogy mi történt vele, majd, amikor elmesélte, ünnepelve fogadták.
Az előadás után pár kérdést feltehettem Varga Jánosnak, aki elmesélte, hogy a rendszerváltás után nem várt semmiféle jóvátételt, vagy a bűnösök felelőségre vonását, hiszen a hatalomban maradtak azok, akik korábban is hatalomban voltak.