Városi ünnepség augusztus 20-án
2020. augusztus 15.
Elfogadta dr. Göbl Richárd polgármester meghívását Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki augusztus 20-án, nemzeti ünnepünk alkalmából Budakalászra látogat.
Államalapító szent királyunk ünnepén 10 órakor ünnepélyes szentmisét celebrál Kelemen László, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye esperese a Szent István templomban, ahol a szertartás keretein belül sor kerül az új kenyér megáldására is.
A városi ünnepség 11 órakor kezdődik, melynek keretében ünneppi beszédet mond dr. Göbl Richárd polgármester, ezt követően pedig Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár ünnepi beszéde következik.
Az eseményen sor kerül a Szent Imre KözössÉgi Ház ünnepélyes átadására is.
A városi ünnepségen közreműködik Benkó Attila, Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár vezetője, valamint Dobák Katalin népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosa.
Budakalász Város Önkormányzata és a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár szeretettel várja Budakalász polgárait Szent István ünnepére!
A járványügyi helyzetre való tekintettel kérjük, hogy az eseményen az egészségügyi távolság megtartására figyeljenek, az arcukat megfelelő módon eltakaró megoldásról gondoskodjanak!