Budakalász történelmi rétegei

A föld alól előkerülő leletek arról tájékoztatnak bennünket, hogy tulajdonképpen, mi, kalászi lakosok avagy idelátogatók egyaránt átutazók vagyunk Budakalászon. A „kiforgatott” , feltárt történeti emléknyomok segítségével bepillanthatunk az elmúlt idők és az itt élt kultúrák világába.

Az alábbiakban dr. Ottományi Katalin régész tollából származó, a Kalász Újság 2005 októberi számában megjelent írást adjuk közre, melyben az M0-s híd építése kapcsán végzett feltárások érdekességéről mesél.

„A tavaszi feltárás

Idén tavasszal a gépi humuszolás után sorra bukkantak elő az urnák, sírfoltok, körárkok s gödrök és a feltárás végére az ezret is meghaladták a feltárt objektumok.

A feltárt temető a korabronzkori ún. Harangedény – Csepel csoport, vagyis a Harangedények népe s a Nagyrévi kultúra egymással keveredett, együtt élő s együtt temetkező lakóihoz tartozott. (Az őskori kultúrák írott források s így népnév hiányában nevüket jellegzetes edényeikről ill. első lelőhelyükről kapták). Időben ez kb. 4 ezer évvel ezelőttre, vagyis i.e. 2 ezer körülre tehető. Ebben az időszakban a Harangedények népének fent említett csoportja telepedett meg egy keskeny sávban végig a Duna-parton, a Dunakönyöktől egészen a Csepel-sziget közepéig. Telepeik közvetlenül a vízparton, temetőik kicsit messzebb helyezkednek el. Itt Budakalászon 1954-ben a telep néhány szemétgödrét, tárolóvermét is sikerült feltárni a Duna-parton. Jelenleg csak egy nagyobb agyagnyerő gödröt kapcsolhatunk e telephez. Annál nagyobb viszont a temető. A kultúra eddig feltárt legnagyobb temetője 120 síros volt, mi már ennek többszörösét hoztuk a felszínre.

A két népcsoport keveredését tükrözi a temetkezés is. Legjellemzőbb a hamvasztásos temetkezés. Ezen belül a hamvakat többnyire urnába teszik. Ritkábbak a szórthamvasztásos sírok. Az urnasíroknál a halottak elégetett csontjait nagy kerámia-edénybe, urnába helyezik s lefedik egy tállal. Az urnán kívülre, de sokszor a belsejébe is étel ital mellékletet helyeznek kis kerámiaedényekben.

Objektumok a föld alól

Leggyakoribb a füles bögre, füles korsó, kis, kihajló peremű tálak s csészék. Az edényformák főleg a Nagyrévi kultúrára jellemzőek. Ritkán ugyan, de előfordulnak a harangedényes kultúra névadó kis edényei is, oldalukon sávokba rendezett bekarcolt, beszurkált geometrikus díszítéssel. Ugyancsak a Harangedények népének jellemző edénye a négylábú tál.

Az urna belsejébe a csontok közé gyakran kerülnek viseleti tárgyak is. A férfi sírokba a korabeli vadászat tartozékai, réz tor, dárdahegy s kőnyílhegyek találhatók. Érdekes mellékletek, ugyancsak férfi sírokban, a kis téglalap alakú, négy sarkukon átfúrt kőlapocskák, az ún. csuklóvédők, melyeket valószínűleg bőrre erősítve hordtak íjazáskor. A nők mellé ékszereket s viseleti tárgyakat egyaránt tettek. Ezüst- és bronzgyűrűk, nyakban hordott felfűzhető korongok s apró kis kúp alakú csontgombok kerültek elő. Az egyik urnában 12 db két lyukkal átfúrt csontgomb volt.

A temetkezés másik módja a földsíros temetkezés. A sírgödör általában szabályos téglalap alakú, benne csontváz vagy szórthamvasztásos temetkezés. Szórthamvasztásnak nevezzük, mikor urna nélkül a sírgödör közepébe egy kupacba tették a hamvakat, égett csontokat, s mellé vagy a sír déli végébe helyezték az edényeket. Ilyenkor az égett csontok között vannak a viseleti tárgyak s fegyverek. E mellékleteken nincsenek égésnyomok, nem égették el őket a halottal együtt.

A csontvázas temetkezésnél, zsugorított vázat találunk a sírban. A halott lábát felhúzva, magzati pózban fekszik, feje általában északon. Lábánál edényekben az étel, ital melléklet. A földsírok egyik legjellemzőbb edénye a már fent említett harangedény kisebb nagyobb változatban. Mellette nagy tálakat s kis bögréket találunk.

Kalászi jellegzetességek

A budakalászi temetőben jellegzetes temetkezési mód, mikor a földsírokat, néha az urnákat is körárokkal veszik körül. E körárkok valószínűleg halomsíros temetkezések nyomai, ahol az idők folyamán a halom már lepusztult. Az árkok közepén lévő sír gazdag melléklettel, gyakran 5-6 edénnyel is rendelkezik. A korabronzkori harangedények népénél eddig nem ismert a kutatás ilyen körárkos temetkezést Magyarországon.

A temetőt keletről, a Duna felől lehatároltuk. A vízparttól 250 méterre kezdődik. A vízparti telep s a temető között kb. 50-100 méter szünet. Nyugatról hármas árokrendszer veszi körbe. Az árkok legmélyebb ágában cölöpök helyei s kövek utalnak valamilyen sáncszerű erődítményre. Ez a sánc a Duna-parti telepet s a temetőt egyaránt védte.

Temetőnk észak s dél felé még folytatódik, a kisajátítási határon túl is. Az átvizsgált terület nagysága, a Duna parti gát s a 11-es út között 7 hektár, ebből kb. 4 hektáron a temető található. Más korszakok leleteit egy népvándorláskori sír s néhány szórvány kelta-római kerámia s érem képviseli. Budakalászi temetőnk tehát mind nagyságát, mind temetkezési módját tekintve egyedülálló a magyarországi korabronzkori lelőhelyek között. Feltárása s majd restaurálás után a feldolgozása sok új ismerettel gazdagítja a régészetet e korszak népességével kapcsolatban.”

A víz, a kő és a kultúra vonalai

Budakalász és földrajzi, vízrajzi és történeti áttekintése

Budakalász a Dunakanyar déli kapujában, a Budai- és a Pilis-hegység, valamint a Visegrádi-hegység találkozásánál, egy félkör alakú hegykoszorú öblözetének középpontján található. 15 km2-es területe tájképileg nagyon változatos. A Kevély hegycsoport kilátóiról, de a község magasabban fekvő pontjairól is megcsodálhatjuk e sokszínű tájat: az Ezüst-Kevélyt (416 m), a Nagy-Kevélyt (534 m), a Kis-Kevélyt (481m), a Majdán-hegyet (273 m), a Csúcs-hegyet (352 m), az Oszoly-csúcsot (328 m). Keleti irányban a Duna vonalán túl a Gödöllői-dombság lejtőire láthatunk.

A Budakalászt övező hegyeket, dombokat különféle kőzetek alkotják, melyek több millió évvel ezelőtt lejátszódott geológiai folyamatok termékei. Az ún. dachsteini mészkő (200 millió éves), mely az egykori meleg tengerekben létrejött üledékből képződött, a hárshegyi homokkő (30 millió éves), melynek anyaga az egykori tengerpart közelében lerakódott homok és kavics, valamint a mészkőhöz keletkezésének körülményeiben hasonló, de kémiailag tőle különböző dolomit és a legfiatalabb, az édesvízi mészkő, mely építő- és díszítő célokra is kiválóan alkalmas.

A kalászi dombokra felkapaszkodva agyagos és lösztalajt találunk a lábunk alatt. A lösz a jégkor idején keletkezett hullóporból kialakult sárgás színű, puha kőzet. A hegylábi területek és a Duna mai medre közötti síkságon fellelhető sóder- és homokréteg arról árulkodik, hogy a korábbi évezredekben a Duna itt rakta le hordalékát. A folyó jelenlegi medrében egy erőteljes kanyarodással ér budakalászi területre. A kanyarból kilépve sebessége lecsökken, az eddig szállított hordalékot lerakja, és szigeteket épít (Luppa-sziget, Tündér-sziget). A Duna vízgyűjtője budakalászi területen nem bővelkedik folyókban. Két, szeszélyes vízjárású patak, a Majdán- és a Barát-patak gyűjti és szállítja a terület csapadékát a Dunába.

Vizek Kalászon

Kevélyeken és a falu alatti nagyobb mélységekben található, a Dunántúli-középhegységgel is összefüggő nagy vastagságú mészkő és dolomit kőzettömegben karsztvíz áramlik, melynek egy része a budai gyógyfürdőkben is megjelenik. A budai hévizes vonal legészakibb feltörési pontja a Budakalász déli részén található úgynevezett Kőút-forrás (vagy Bündl-forrás), melyre a hajdani Attila-fürdő épült. Aki kerékpárral közlekedik, az Budakalász és Békásmegyer határánál főleg téli időszakban láthatja a forrás maradványát, amint gőzölögve befolyik a kerékpárút mellett a 11-es út árkába. A XX. század második felében mesterségesen kialakított bányatavaink a talajvizekből nyerik vízutánpótlásukat. Így vízszintjüket alapvetően a talajvizek, némi késleltetéssel a Duna vízállása is befolyásolja.

Változatos tájképek

A Budakalászhoz tartozó terület tájképileg nagyon változatos, néhány kilométeres kiterjedésben egymást váltják a síksági és dombsági felszínformák, így az idők folyamán a mezőgazdaságnak szinte minden ágazata kifejlődhetett, és jelentős szerepet tölthetett be a falu életében. A Berdó térsége a Kevélyek lábáig az erdőgazdálkodás, vadászat és legeltetés helye, a falura néző lejtője szőlő-, gyümölcstermesztésre, a település körzete pedig a szántóföldi művelésre volt alkalmas. A közeli Duna halászattal és nádlással biztosított megélhetést.

A XIX. század végétől a fővárosi turizmusnak is kedvelt célpontja, a változatos táj és a Kevélyek közelsége miatt. A Nagy-Kevély oldalában az erodált mészkőben barlangok sora található (Mackó-, Zöld-, Szabó József-, Papp Ferenc-barlang és az Aranylyuk). A Berdó és a Taván-dűlő oldalából csodálatos panoráma nyílik a Dunára egészen Szentendréig és a Dunán át a Gödöllői-dombságig. A fővárosi nyaralók üdülőtelkeinek zöme is ezért található itt.

Eredeti növénytakarójának fajai ugyanazok, mint a szomszédos térségeké, mert egyformán a pilisi flórajáráshoz tartoznak. A Nagy-Kevély hegyháti része a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik.

Történeti áttekintés

A település létét, a letelepedésre való alkalmasságot bizonyító legrégebbi feltárt leletek a kb. 15 ezer évvel ezelőtti időből, az utolsó eljegesedés utáni korból származnak, azt bizonyítva, hogy a Dunának e félköríves terasza Csillaghegytől egészen Szentendréig szépségével, védettségével, bőséges megélhetési lehetőségeivel kiválóan alkalmas volt minden korban embercsoportok letelepedésére. A rézkorból a Bodrogkeresztúri Kultúra nyomainál jelentősebb leletek kerültek elő a Badeni (Péceli) Kultúra idejéből. Az ekkor itt élő törzs i.e. 4000 körül érkezhetett e tájra. Hosszabb idejű, tartós letelepülésüket bizonyítja az az 1952-56 között feltárt eddigi legnagyobb temetkezési hely, ahol 427 sír került napvilágra. A 177. sírban talált négykerekű agyagszekér szenzációs ritkaság. Azt bizonyítja, hogy mintegy ötezer évvel ezelőtt már használtak vidékünkön négykerekű kocsit.

A bronzkor folyamán északról érkeztek népek a mai Thüringia tájáról a Duna mentén, annak mocsaras térségei által védett helyeken telepedve le. Cölöpkunyhókat építettek, használt edényeik jellegzetes harang alakúak voltak.

Az i.e. VI. század közepén Erdélyen át az orosz síkságról nomád lovas nép érkezett, és telepedett le: a szkíták, akik lószerszámokat, kardot kovácsolni és fazekaskorongon formált edényeket kiégetni egyaránt tudtak. A szkíta népesség mellett ebből az időből kelták nyomaira utaló leleteket is találtak.

Az i.e. I. században az illír-kelta eredetű eraviscusok jelentek meg, majd rövidesen a Római Birodalom hódító légiója és az őket elkísérő kiszolgáló polgári családok ragszolgákkal együtt. A római hódoltság idejéből viszonylag sok és sokféle lelet került elő, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy nemcsak magukkal hozták kultúrájukat, hanem azt ezen a vidéken meghonosították, továbbfejlesztették. Traianus császár idején vált a térség Pannonia Inferior néven katonai fennhatósággá Aquincum központtal, melynek szerves része volt a Budakalász körzetében kiépített védelmi rendszer. A kor emlékét a hadiút mérföldkövei, feliratos bronzlapok, szarkofág-töredékek, porticusos villa maradványai őrizik.

Az V. században hunok, majd longobárdok éltek a térségben, majd a VI. században az avarok telepedtek le. Ebből a kultúrából a sóderbánya mellett tárták fel a Kárpát-medence egyik legnagyobb avar-kori temetőjét, 1611 sírt. Különösen értékes lelet a késő antik korból származó italáldozat tárolására szolgáló öntött bronz korsó, melyet ezüst és vörösréz berakásokkal vadász- és állatküzdelmi jelenetekkel díszítettek. A honfoglalás idején az izmaelita kalizok lakóhelye lett ez a terület, valószínűleg innen ered a település neve.

Írásos emlékek

Az első írásos emlék Budakalászról 1135-ből maradt fenn. Egy adománylevél, melyben Lampert és felesége a bozóki prépostságnak adományozza a Megyer-közeli szőlőjét és házát. 1526 után, a török uralom alatt Kalász a budai szandzsák területéhez tartozott, földesura egy 1562-es irat szerint a török Tavan Zagreb, akinek nevét egyik földrajzi név, a Taván-dűlő őrzi. A hódoltság idején az összeírások a falut végig lakott helyként említették Kalaz, Kaluz, Kálóz néven. Csak Buda ostromának idején vált átmenetileg néptelenné, majd lassan visszaszivárgott a lakosság egy része. Tulajdonosa a török uralom gyengülésével – 1650-től (ténylegesen 1699) a XIX. század közepéig – a Wattay család volt.

1690-91-ben I. Lipót rendelete nyomán nagyszámú menekülő szerb család telepedett meg a Duna mentén, bár Kalászon már egy 1662-beli jegyzőkönyv említ rác lakosokat. 1694-ben 34 szerb család költözött ide. A falu „magja” a Budára vezető országút mentén a Berdó hegy és környéke lesz. 1750-től Mária Terézia németajkú telepesekkel igyekezett a munkaerőhiányt enyhíteni. A németek csak az un. másodlagos kirajzással kerültek ide az 1800-as évek elején. Az 1828-as összeírás Kalászon 102 szerb, 69 német, 7 magyar, 3 szlovák, 1 zsidó családot talált.

Kaláz a XIX. század elejétől kétnemzetiségű falu. A szerb családok a templom környékén halmazos jelleggel és a főutca közeli házakban, a németek a főutca Buda felőli részén telepedtek meg. A szerbek a vidékünkön nagy hagyománnyal rendelkező szőlő (és gyümölcs) termesztést folytatták, meghonosítva az un. balkáni típusú vörösbor-kultúrát. Sokuk foglalkozott kereskedelemmel. A svábok állattenyésztéssel és szántóföldi műveléssel foglalkoztak, és ők voltak a helyi mesterek (ács, kőműves, szabó, boltos, vendéglős, hentes és mészáros).

Az 1880-as évektől kezdve folytonos népességmozgás helyszíne volt a falu. Ekkor érkeztek nagyobb számban olasz kőfaragók, akik később beleolvadtak a katolikusságba. Az 1900-as évek elején jelent meg Kalászon néhány bolgár – jellegzetes zöldségtermelő kertkultúrát közvetítve -, és ez időben költöztek e fővároshoz közeli faluba hivatalnokok, munkások az ország minden részéből, Trianon után pedig a Felvidékről és Erdélyből is. Az elemi népiskola (1902) mellett két állami kisdedóvó (1902, 1908) is létesült. 1880-ban állították fel a postát, 1888-ban indult a gőzvasút Aquincumig, szerepe a XX. század elejére a fővárosba irányuló áruszállításban (tej, gyümölcs) is jelentős lett. Villanyvilágítást kapott, a macskakővel kirakott út 1930-ban épült. 1914-ben bevezették a távbeszélőt, 1937-ben bevonták a budapesti egységes távbeszélő-hálózatba.

Mezőgazdaság, ipar, társadalom

Ekkortájt az alapvetően agrár jellegű településen a lakosság „több lábon állt”, a férfilakosság zöme kétlaki életformát folytatva a fővárosi üzemekben (hajógyár, gázgyár, textilipar) vagy a kőbányákban vállalt munkát, közben családjával a földjét is megművelte.

A helyi ipar kezdetét a nagy múltú, és 1894-ben újra induló kőbányászat jelentette. Évszázadok óta faragtak itt malomkövet homokkőből a XIX. század végéig üzemelő dunai hajómalmok számára, a Halászbástya, a Parlament egyes díszei, a Hősök téri ismeretlen katona sírja innen származnak.

A XIX.-XX. század fordulóján egy-egy kisüzem létéről van tudomásunk. A Duna parton megvolt még egy régi téglavető, működött az Ábrahámtelepi Mezőgazdasági Szeszgyárszövetkezet 8 munkással, 1918-ban pedig a budakalászi „Ipari és Mezőgazdasági Rt.” ecetgyártásra kapott iparengedélyt.

Nagyobb létszámú munkaerőt a textilipar tudott foglalkoztatni. 1900-ban indult meg Neubauer Miksa és Sárkány Antal „Mungó” pamuthulladék-feldolgozó textilgyára. A vattagyár helyén 1923-ban jelent meg a Budavidéki Posztógyár. Ugyancsak 1923-ban egy csehországi gyáros, Klinger Henrik alapított lenszövőgyárat Budakalászon. A két gyár megindulásával igen sok nő lett gyári munkás, és sok idegen telepedett meg Kalászon. A falubeliek termékei, a gyümölcs, tejtermék, baromfi helyben találtak vevőre.

A két világháború között Budakalászon pezsgő kulturális élet folyt. Az iskolából kikerülő fiatalokat az egyházi keretek közt szerveződő egyesületek fogadták be. Az Egyetértés Dalárda, a sváb fúvószenekar a nemzeti és római katolikus egyházi ünnepeken, bálokon, a görögkeleti férfikórus az ortodox egyházi ünnepeken, a tamburazenekar a szórakozás alkalmain muzsikált. Voltak tagjai az ipartestületnek, az Önkéntes Tűzoltó Testületnek. Műkedvelő előadásokat a tanítók rendezésében a helyi népházban (ma tornaterem) tartottak, vándor-társulatoknak a mozi terem adott otthont. A mozi 1926-ban kezdte meg működését, épülete és berendezése ma is áll.

Budakalászon már az 1920-as években volt futballcsapat, s a sportélet a gyári egyesületek révén még színesebb lett. A második világháború után a lakosság összetételében nagy átalakulás következett be. Jelentős társadalmi változást okozott 1946-ban a németek kitelepítése, a helyi sváb lakosság több mint kétharmadát, kb. 1100 főt telepítettek ki Németországba. Helyükre az ország minden részéből érkeztek az iparosodó fővárosban munkát keresők. A második iparosodási hullám a XX. század 60-70-es éveiben éri el Budakalászt, így a falura egyre jellemzőbb lesz az „alvóváros” jelleg.

Az 1980-as évek végétől a fővárosi lét már nem volt vonzó, aki tehette zöldövezetbe, agglomerációs környékre települt. Így elsőként nagyszámú értelmiségi költözött ez időszakban Budakalászra. Munkájuk egyértelműen a fővároshoz köti őket, iskolai végzettségük az átlagot jóval meghaladó. Anyagi helyzetük is sokszor jobb, mint az értelmiségi átlagé. A betelepülési folyamat napjainkig sem fejeződött be.

A rendszerváltás utáni idők

A rendszerváltásig Budakalászon a két textilgyár, az Óbuda Tsz és a nemzetközi hírű Gyógynövény Kutató Intézet jelentette a munkalehetőséget. A rendszerváltoztatás után a két textilgyár megszűnt, az Óbuda Tsz, habár létezik, jelentősen visszafejlődött. A Gyógynövény Kutató Rt. jelenleg 100 – 150 fővel működik.

A főváros közelségnek köszönhetően Budakalász az 1990-es évektől a multinacionális cégek érdeklődésének középpontjába került. Egymás után épültek a nagy üzletközpontok: a Cora Hipermarket, a Brico Store, az Electro World, az RS Bútoráruház és a Metro Holding áruháza, autószalonok: Renault, Dacia, Peugeot. Megtelepedtek itt kis-és középvállalatok, mint pl. Heidelberg Magyarország Kft., Merida Kft., Prolan Rt., Weszta-T Kft. A helyi kisvállalkozások maradtak családi keretek között. A rendszerváltoztatás során a fővárosba bejáró gyári munkások munkalehetőségük megszűntével egyéni vállalkozásba kezdtek, vagy gazdasági társaságokat alapítottak. Ennek köszönhetően ma Budakalászon a kisiparosok és vállalkozók száma kiemelkedően magas: eléri az 1100 főt.

Az infrastruktúra jobbítására komoly erőfeszítéseket tett és tesz az önkormányzat. A belterületi utak közel egésze szilárd burkolatú, illetve aszfaltozott. A nagyközség belterületi része közművel ellátott (villany, víz, csatorna, gáz, telefon, kábeltévé és Internet szolgáltatás). A legtöbb út mentén járda épült. A felszíni vizek kezelése megoldott.

A budakalászi Faluház 1996-ban került átadásra. A tervező építész a természetes anyagok alkalmazására törekedett, a lakosság által adományozott régi budakalászi kövek, címeres téglák is bekerültek az épület falaiba, ily módon időben és értékeiben is a folytonosságot képviselve. Itt kapott helyet a nagyközségi könyvtár, a nemzetközi hírű Lenvirág Táncegyüttes, a Kalász Táncegyüttes, a Sonnenblume Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes, a Kalászi Tamburazenekar, a Lustige Schwaben Kórus és a Kalász Művészeti Iskola. A falu hivatalos és civil szervezetei, egyesületei, klubjai is igénybe veszik a Faluházat rendezvényeik lebonyolítására.

2004. márciusában nyitotta meg kapuit a Kalászi Sportcsarnok Budakalász és a környező települések lakosai számára. A közel 2600 m2 területen elhelyezkedő sportlétesítmény az Omszk parkban, festői szépségű környezetben, az Omszk-tó partján épült. Rövid idő alatt a község szabadidő-, tömegsport-, és versenysportjának központja lett. 20 x 40 m-es labdapálya – 300 ülőhelyes lelátóval -, 5 db fallabda pálya, kondicionáló terem, fitness, szauna, szolárium fogadja a sportot és a testmozgást kedvelőket. A község általános iskolásai és a helyi sportegyesületek tagjai rendszeres használói a sportlétesítményeknek, továbbá rangos nemzetközi és országos hírű sportrendezvények szervezésére és lebonyolítására is számtalan alkalmat és lehetőséget biztosít.

Forrás: Villám Zsuzsanna – Budakalász bemutatkozik