Vendégünk Budakalász új főépítésze Kassai – Szoó Dominika
2019. március 16.
„A példaértékű tettekből merítek és haladok a saját értékrendem mentén.” -nyilatkozta a szakember a Budakalászi Hírmondónak.
Kassai – Szoó Dominika személyében új főépítésze van a városnak. A fiatal, tehetséges, többdiplomás szakember Turi Attila nyomdokaiba lép most, de a saját útját szeretné járni. Víziói között egy szép városközponttal rendelkező Budakalász szerepel és egy olyan város, ahol már a fiatal korosztály is igényes az épített környezetre. A szakember bővített ügyfélfogadással, segítő tanácsokkal várja a budakalásziakat.
- Hogyan érkezett a felkérés a nagy presztízsű városi tisztségre?
- Turi Attila kért fel a tisztségre, hogy folytassam munkáját. Mély tisztelettel és egyben meghatva a felém tanusított bizalomtól, örömmel fogadtam el a kérését. Az a munka, amelyet ő tett a városért, látványos, 20 év munka gyümölcse, amelyet örökségül kaptam és ezt az értékteremtő munkát kell folytatnom.
- Szakmai pályája fiatal kora ellenére gyorsan ívelt fölfelé. Több diplomája és főépítészi gyakorlata is van. Hol végezte iskoláit és milyen munkahelyei voltak?
- Iskolai tanulmányaimat az Ybl Miklós Főiskola településmérnöki szakán kezdtem, majd itt a főiskolán párhuzamosan a településmérnöki szak mellett elvégeztem az építész képzést is. Meghatározó volt ez az időszak, sok jó tanárom volt, többek között Ágostházi László tanár úr és dr. Osztroluczky Miklós. A Főiskola után a Budapesti Műszaki Egyetem építész karán folytattam tanulmányaimat, majd a Debreceni Egyetem városenergetikusi képzésén. Ez egy izgalmas időszak volt, Zöld András professzor úrral és dr. Csoknyai Tamással tanszékvezetővel több nemzetközi energetikai kutatási projektben vettem részt. Ennek is köszönhetem, hogy jelenleg a Szegedi Egyetemen doktori tanulmányaim befejezése előtt állok, amely teljesen más szakterület, mint az építészet. Igaz ezek a tanulmányok, munkák rengeteg energiát kívánnak az embertől, de izgalmassá és változatossá teszik az életemet és a látásmódomat. A doktori képzés pedig lehetőséget biztosított arra is, hogy külföldi ösztöndíjjal a Göteborgi Egyetemen is belekóstoljak az ottani városklíma kutatócsoport munkájába és tanulhassak tőlük. Munkahelyeim a hivatali munkámat megelőzően várostervező irodák és építészirodák voltak, ezek közül meghatározó volt a Makovecz iroda, Turi Attiláék irodája. Emellett Dömös, Kesztölc és Pilisszetlászló településeken vagyok főépítész.
- Hatással van-e Önre előde Turi Attila értékrendje? Kik a szakmai példaképei?
- Természetesen hatással van, számos kérdésben hasonló állásponton is vagyunk. Sok nevet sorolhatnék, hogy kik azok, akiknek cselekedete, gondolkodásmódja, avagy munkássága felé tisztelettel vagyok. Kimondott példaképeim nincsenek, valószínűleg ez abból adódik, hogy nem szeretnék utánozni senkit, inkább példaértékű tetteikből merítek és haladok a saját értékrendem mentén.
- Több nagy projektben is részt vett. Társszerzője volt a Településképi Arculati Kézikönyvnek és az Építészeti Tájegységi Arculati Kézikönyvnek. Hogyan került a projektekbe? Milyen volt az úttörő munkát elvégezni? Hogyan értékeli az eredményt?
- Gyakorlatilag az Arculati Kézikönyvek műfajának megszületésél már részese voltam a munkának. 2016-ban négy településre próba kézikönyv készült, ebben a projektben az egyik település Budakalász volt, amelyet én képviselhettem. A munka lényege az volt, hogy a Miniszterelnökséggel közösen gondoltuk végig, hogy mit tartalmazzon egy ilyen könyv, hogyan fogalmazzuk meg a lakosok felé, milyen építészeti küllem, környezetalakítás az, ami igényes, az adott településhez illik, értéket képvisel, s hadd idézzem Turi Attilát: „a talmi helyett módi”. Ez a munka alapozta meg azt a jogszabályt, amely rendelkezik a kézikönyvek alapvető tartalmi elemeiről. Budakalász elfogadott, jelenleg használatos kézikönyve ezután készült el. Ez valóban úttörő munka volt. Az úttörő munka mindig kihívás, és telis-tele van szabadsággal, kötöttségek nélküli, ez a szépsége. Viszont a nehézség, ha egyáltalán nehézségnek nevezhető, hogy vagy van előkép, vagy nincs.
- Országos szinten szárnyal az építőipar. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy a lakosok számára elérhető legyen a szakértő segítséget. Milyen ügyekben forulhatnak Önhöz a budakalásziak? Mi változik a főépítészi ügyfélfogadásában?
- Telekvásárlás, építés, felújítás, településrendezési kérdésekben várom az ügyfeleket. Építés, felújítás esetében kötelező (habár ezt a kifejezést nem annyira szeretem) is a szakmai konzultáció, hiszen a szándék ahogy fogalmazott is: a szakértő segítség. Felhívni a figyelmet arra, hogy mi az, amit jelenlegi jogszabályi keretek között meg lehet tenni, mi az, amit nem. Fontos rávilágítani arra mivel teremt valaki értéket és mivel nem. Az ügyfélfogadási időt felbővítettük, hétfő délután 13 és 17 óra között, valamint szerda délelőtt 9 – 10.30-ig.
- Milyen tervei vannak Budakalászon főépítészként? Milyen képet szeretne Budakalász számára mondjuk húsz év múlva?
- Természetesen általános feladatiomon túl vannak olyan szituációk városunk életében, amelyet fontosnak ítélek meg. Példaként sorolok három ilyen helyzetet: nincs főterünk, van egy komoly szakrális múlttal rendelkező romterületünk, az épített környezetünkhöz való viszonyunkat már gyermekkorban meg kellene alapozni. Ha eredményt tudnék elérni ezeken a területeken, akkor büszkeséggel mondanám húsz év múlva, hogy igen, ehhez nekem is közöm volt.
- Ha valaki egy olyan lakóépület terveivel keresi meg Önt, amely egyáltalán nem illeszkedik a városképbe hogyan győzi meg a változtatásról?
- Először is beszélgetünk. Megpróbálom rávezetni miért nem odavaló és egyben adok javaslatot, segítséget hogyan kellene azt a problémát feloldani. Továbbá vannak előírások, amelyeket be kell tartani.
- Háromgyermekes anyukaként nem lehet egyszerű összeegyeztetni a munkát és a hivatást. Önnek hogy sikerül ez a feladat?
- A feladat valóban nem egyszerű, sokszor hajnalban vagy éjszaka is dolgozom, a hétvégéket próbálom tiszteletben tartani, és természetesen kell a családom támogatása is.