Vendégünk Pozsár Eszter -„jazz-zenésznek tartom magam, de messze állok a mainstream-től”
2018. augusztus 11.
Eszter városunk kiemelkedő zenei tehetsége, kristálytiszta hangokat varázsol elő fuvolájából. Saját zenekarának előadásában hallhatjuk e jazz szólamokat különböző népszerű koncerteken, rendezvényeken.
Mikor mutatkozott meg először zenei beállítottságod? Ki terelgetett a zene világa felé?
Nagyon korán elkezdtem érdeklődni a zene iránt. Édesapám adott először hangszert a kezembe, ettől fogva töretlen a zene iránti érdeklődésem, később pedig a kezdeti zeneiskolás években kitűnő tanáraim voltak, akik fantasztikus tudással és szeretettel vezettek be a zene világába.
Mesélnél pályád főbb állomásairól?
Érettségi után felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz-szaxofon szakára, ahol előadóművészi és tanári diplomát szereztem. Közvetlenül ezután tanítani kezdtem Pomázon és Szentendrén. Már a főiskolás évek alatt aktívan zenéltem, később pedig saját zenekart alapítottam. Közben különböző tanulmányokat folytattam, elvégeztem az ELTE kulturális menedzsment szakát, majd a Pécsi Tudományegyetem zeneterapeuta képzését. Egészen friss diplomám is van, időközben belevágtam a mesterképzésbe a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon tanári szakán és néhány hete kaptam kézhez ezt a diplomát. A pedagógusi és terapeutai pályán is haladtam előre, mesterpedagógus vagyok és több rangos elismerést is kaptam zeneterápiás tevékenységemért is.
Több saját jazz együttest hoztál már létre, a Trans-formation szintén a saját zenekarod. Kikhez szól a zenétek? Milyen zenei világot képviseltek?
A zene mindenkihez szól, aki meghallgatja. Vallom, amit Kodály Zoltán is: „a zene mindenkié”. Zenekarommal saját kompozíciókat adunk elő. Alapvetően improvizatív zenét játszunk, a kiinduló pont a jazz, és ehhez társul mindenféle egyéb zenei irányzat. Mostanság „crossover-nek” szokták nevezni az ilyen jellegű zenéket, de nem szeretem a skatulyázást.
A fellépések mellett tanítasz is. Mit jelent ez számodra? Milyen hatékonysággal alkalmazod a zeneterápiás módszereket?
A tanítás nagyon fontos számomra és nagyon szeretem. Nagyon izgalmas dolog hangszert adni egy kisgyerek kezébe, majd éveken át nézni, ahogy fejlődik, felnő, és hallani, amikor már képes játszani a hangszerén. Csodás nyelv a magyar – „játszani” – benne van a lényeg, mert a zene egy hatalmas, komoly, akár életre szóló játék, én pedig szeretek játszani. Ugyanakkor hatalmas felelősség is, mert sok esetben rajtam keresztül ismerkedik meg a gyerek a zenével, és rajtam is múlhat, hogy vele marad-e egy életen át, vagy elfordul tőle. Úgy gondolom, hatalmas pluszt kap bárki, akinek jelen van a zene az életében. A zeneterápia már gyakorlatilag elválaszthatatlan a pedagógiai tevékenységemtől. A Teleki-Wattay Művészeti Iskolában vannak terápiás szolfézs csoportjaim. A zeneterápiának egy sajátos ágával foglalkozom, tanulási problémákkal küzdő – főként diszlexiás-gyerekeket tanítok, illetve nálam „landol” a legtöbb olyan gyerek, aki valamilyen okból nem integrálható egy hagyományos szolfézs csoportba. Jelenleg folyik egy kutatás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv szakával karöltve, ahol bizonyítani szeretném az általam kidolgozott módszer hatékonyságát. A visszajelzések szerint nagyon jól működik, de szeretném tudományos igényű tanulmánnyal bizonyítani, ez pedig egy hosszú folyamat.
Mit jelent számodra Budakalász? Milyen kötődésed van a városhoz?
Budakalász a szülővárosom. Itt jártam általános iskolába, itt kezdtem zenét tanulni a Zeneiskolában. Rengeteget utazom, de Budakalász mindig is a nyugvópont, az alfa és az omega az életemben, ahová mindig hazatérek. Tősgyökeres budakalászinak tartom magam.