Vigyázzunk egymásra! – Közlekedésbiztonsági nap a Duna-parton
2025. május 06.
Május 10-én délelőtt közlekedésbiztonsági rendezvényt tart Budakalász Város Önkormányzata a Lupaszigeti út végén Szentendre Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának közreműködésével.
A Duna-parton halad az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút, a biciklisek mellett sokan sétálnak, futnak, kocognak rajta, a Duna-sétányra eső szakaszán pedig kisgyerekesek, autósok, gyalogosok egyszerre használják a vékony aszfaltcsíkot a kerékpárosokkal, ami lehetséges konfliktusforrást rejt magában. Éppen ezért szükséges az edukáció – már a legkisebbek bevonásával is.
A rendőrség figyelemfelhívó és tájékoztató foglalkozásokkal készül a felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A legkisebbeket közlekedési témájú színezővel várjuk, az iskolások pedig – egyebek mellett – játékos feladatokkal tesztelhetik a KRESZ-tudásukat. A felnőttek kipróbálhatnak egy speciális szemüveget, amely a különböző tudatmódosító-szerek hatásait szimulálja.
Az eseményre meghívást kaptak a Magyar Kerékpáros Klub Észak-budai területi szervezetének képviselői és előreláthatólag a szentendrei csapatuk is képviselteti magát. A helyszínre várjuk továbbá a Dunakalász és a Lupa Egyesület tagjait is.
Minden érdeklődőt szeretettel látunk május 10-én 10 órától a Lupaszigeti út végén a körforgalomnál!
Vigyázzunk egymásra!








