Világhírű jazzénekes Budakalászról

2026. augusztus 17.

A Harcsa Veronika Quartet első nagylemeze, a Speak Low huszonegy éve jelent meg és még Japánban is hangos sikert aratott. Az előadóművész májusban éppen Budapesten az Opus Jazz Klubban lépett fel, két oldalán egy-egy klasszikus zenésszel. Itáliai barokk áriáktól Schubertig az elektronikus zene és jazz nyelvére fordították le a klasszikus darabokat. A budakalászi születésű jazzénekessel a zeneiskola mellett beszélgettünk.

Volt olyan zenész, akiért gyerekként rajongtál?

Michael Jacksonos voltam leginkább, volt poszterem az ágyam fölött több is, gimnazista koromban már Janis Joplint, Doorst és Pink Floydot hallgattam. A budakalászi zeneiskolában kezdtem zongorán tanulni, majd Pomázon szaxofonon. Életem első jazz énekes szereplése itt volt a Faluházban a kilencvenes évek legvégén. A pomázi zeneiskolás társaimmal szerveztünk magunknak egy koncertet és megkértem őket, hogy hadd énekeljek el két Gershwin számot, az egyik a Summertime, a másik az It ain’t necessarily so című dala volt. Begyulladt a torkom, de nem mondtam le a fellépést. Ahogy felmentem a színpadra elmúlt a betegség és amikor lejöttem, megint elment a hangom. Ez nekem azt jelentette, hogy a zene és az éneklés varázserővel bír számomra. Akkor döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, bár még nem tudtam, hogy ez a szakmám is lehet egyszer.

Édesapád, Harcsa Lajos, egykori polgármester budakalászi közéleti szerepvállalása milyen hatással volt rád?

Adott egy olyan érzékenységet, amit nem biztos, hogy minden gyerek megkap a szüleitől. Azt, hogy nem csak a család számít, hanem a tágabb közösség is. Elsősorban nem apukám polgármestersége volt rám hatással, hanem sokkal inkább a Szent István Alapítványban folytatott munkája, amiben helyi rászoruló fiatalok tanulását segítették. Édesapám a jótékonysági koncertek szervezője volt, láttam, hogy a kultúra nem csak önmaga élvezetét jelenti, hanem áttételes jó hatásai is lehetnek.

Édesanyád mivel foglalkozott?

Ő szegedi, a Filmarchívumban dolgozott, fordított, szerkesztett. Mivel akkoriban még nem voltak digitális megoldások, fontos feladat volt a Magyarországra érkező filmkópiák archiválása, kezelése. Ő foglalkozott a francia filmekkel.

Zenész volt a családban?

Nem, de állítólag a dédnagypapám tamburmajor volt, anyai nagypapámnak pedig volt egy hegedűje, a családi fáma szerint a nagymamámat szerenáddal csábította el, de én már nem hallottam őt zenélni. Amikor édesapám hétvégente ebéd után lepihent, be-zengte a nappalinkat a Pillangókisasszony. Voltak a családnak zenész barátai, akiknek jártunk a koncertjeire, szüleim zeneszeretők voltak, beírattak a zeneiskolába.

A szüleid mit tanultak?

Anyukám francia-magyar szakot végzett Szegeden, apukám pedig felnőttként végzett el felvételi felkészítő tanfolyamot, majd onnan jutott be egyetemre és lett autógépészmérnök. A Hungarokamionnál dolgozott a rendszerváltás előtt, majd egyre inkább belefolyt a közéletbe.

Te sem zenei irányba tanultál tovább először.

Informatikát tanultam a Műszaki Egyetemen, azzal párhuzamosan kezdtem el a Zeneművészetit. A szülői elvárás az volt, hogy legyen egy úgynevezett rendes szakmám és időbe telt, amíg sikerült elfogadtatnom, hogy a zene is lehet egy rendes szakma. Bizonytalan pályának tűnt számukra, mint ahogy az is. Trendek jönnek-mennek, előadóművészként lehet, hogy valakit pont felkap egy hullám – velem is ez történt -, de utána hosszú távon sokkal nehezebb érdekesnek maradni, mert a következő hullám már a következő generációt kapja föl. Szerencsére több mint húsz éve vagyok a pályán és úgy tűnik, hogy ez egy hosszútávon fenntartható ügy a számomra.

Több versfeldolgozásod is van, dalszerzőként is hivatkoznak rád. Milyen szerepet játszik a művészetedben a költészet?

Eredetileg angol nyelven írtam dalokat, majd megszületett bennem az igény, hogy magyarul is énekeljek. Magyar költészettel azért kezdtem foglalkozni, mert kerestem, milyen játékokra alkalmas a nyelv. Aztán beszívtak a versek és már nem akartam dalszövegeket írni, inkább a versek megzenésítésén gondolkoztam. Több lemezt készítettem már a huszadik századi és kortárs magyar költők feldolgozásából, Kassák Lajos, Tandori Dezső, Sziveri János, Eszterházy Péter műveiből.

Azt olvastam rólad, hogy énekeltél dadaista operában is, amit Menzel rendezett.

Svájcban valósult meg az előadás, szerettem volna, ha el tudjuk hozni Magyarországra is, de nem sikerült. Azért hívtak engem, egy jazzénekest és nem egy klasszikus énekest, mert Bohuslav Martinů operáját, az áriákat beszédszerű előadással kellett előadnom. Ez volt az egyik első olyan alkalom, hogy klasszikus zenészekkel dolgoztam együtt és azóta ez fontos lett nekem.

Hogyan lettél a Brüsszeli Királyi Konzervatórium hallgatója?

Vettem egy repülőjegyet és elmentem a felvételire. Egy luxemburgi zenész ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy Brüsszelben nagyon jó a jazzének tanár. Rákerestem David Linx nevére, aki többször is járt a MÜPA-ban. Felvettek, ekkor már harminc éves voltam és folyamatosan ingáztam. Hétfő reggel tíz órakor volt kint az énekórám, a hajnali úgynevezett zombijárattal mentem ki, amin a diplomaták is utaztak. Hétvégente hazajártam koncertezni, hogy finanszírozni tudjam az egészet, mert ki kellett fizetni a kinti lakbért és az utazást. Nagy befektetés volt, de megérte, nagy hatású tanáraim voltak, a brüsszeli szcéna nyitottsága, izgalmas, szabad gondolkozásmódja inspirált. A kinti diáktársaimmal, egy-két tanárommal olyan kapcsolataim alakultak ki, amikből lemezek is születtek.

Utána általában külföldön laktál?

Összesen hét évet ingáztam Budapest és Nyugat-európai városok között, pont a diplomám évében találkoztam Párizsban a férjemmel, aki egyébként a harmadik kerületből származik és gimnazistaként majd egyetemistaként ugyanazzal a HÉV-vel jártunk. Utána szerződtem egy berlini kiadóval, így mindkettőnk munkája miatt kétlakiak voltunk, kétezertizenkilenc óta lakunk újra Magyarországon.

Mesélsz kérlek arról, hogy hogyan épül fel a Schubert NOW! formációban létrejövő zene?

Hárman alkotjuk a formációt, Razvaljajeva Anasztázia hárfán játszik. Bolcsó Bálint elektronikus zeneszerző. Bálint élőben megkapja az én énekemet és a hárfa hangját a saját eszközparkjába és koncert közben effektezi azokat, hangtereket épít vagy beloopol, visszafelé lejátsza vagy bármi olyan dolgot csinál vele, amit a zene indokol. Schubert dalokat játszunk, mindent, ami a kottában van, csak teljesen áthangszerelve hozzáadott improvizációval. A hangmérnökünk megoldja, hogy több irányból szólaljanak meg az effektek és ezzel más fajta térbe szeretnénk a hallgatót elvinni, aki asszociálhat barlangra, katedrálisra, tenger mélyére.

Hogy tekintesz Budakalászra, milyen fogalmat tudsz hozzákapcsolni?

A gyökereket leginkább. A Lenvirágban táncoltam hat éven keresztül és tánc közben énekeltünk is. Fontos volt, hogy többnemzetiségű a település, a magyar, szerb, német hármasság az én gyerekkoromban is érzékelhető volt. Az iskolában német volt az első idegen nyelv, amit a német anyanyelvű Regina néni tanított. A szomszédunkban szerb család lakott, hallottam, ahogy kelepelnek télen, érzékeltem, hogy mások a szokásaik. Később megismertem a Vujicsics népzenei hagyományát, ami Szentendréhez kötődik, de ezt egy speciális dunakanyari örökségnek érzem, és ott a Söndörgő zenekar is. Hiába nincsenek szerb gyökereim, mégis, amilyen zenékkel testközelből találkozunk a gyerekkorunkban, az a mi kultúránknak is a része.

Kalász az első közönség?

Az előadóművészi pályának megalapozásához a Lenvirág hozzátartozott, hiszen az első zenei fellépésem előtt sok időt voltam színpadon és én voltam a konferanszié, egyedül is meg kellett szólalnom. Életem legelső színpadi élménye nagycsoportos koromban volt, amikor az Omszk parkban lépett fel a Lenvirág. A kicsikkel népi játékokra felmehettem volna a színpadra, de elsírtam magam és nem mertem felmenni. Kell egy első élmény, ami nem feltétlenül vetíti előre a jövőt. Az első énekes koncertemen a Faluházban már éreztem, hogy a zenének varázsereje van.

Előadóművészként hogyan élted meg a Covid lezárást?

A legerősebb Covid lezárások alatt is sokat tudtam dolgozni, külföldi meghívásaim is voltak. Az elején nagyon mentek az élő közvetítések, brüsszeli kamarazenekari koncertem is volt, amit a YouTube-on lehetett követni. A szabadidőmben pszichológiával foglalkoztam. Két éve diplomáztam a Pécsi Egyetemen zeneterapeutaként, az államvizsgám után két héttel megszületett a kisfiam, így még nem dolgoztam terapeutaként, de létrehoztam egy olyan koncertműsort, amiben a terápiás szemlélet megjelenik. A következő ilyen koncert október 15-én lesz a Magyar Zene Házában. Említetted, hogy a szomszédotokban szerbek laktak. A házszám alapján úgy sejtem, hogy Milosevits Péter szülőháza lehetett az. Igen, a szülei laktak ott, illetve Mirkó, Péter fia sok időt töltött ott. Ez azért érdekes, mert Mirkó jazz-zongorista lett és még egyikőnk sem tudta, mi az a jazz, amikor együtt lógtunk. Kimászott a tetőre, én is kimásztam a tetőteraszra és átkiabáltunk egymásnak. Apukám ugyanabban a házban született a Budai úton, ahol most anyukám, a húgom és a nagynéném laknak és ahol én is felnőttem. A húszas éveim elejéig, bár bejártam a hatosztályos gimnáziumba, de itt laktam és itt voltak a kapcsolataim, nem csak aludni jártam haza a faluba. Mostanában újra gyakrabban járok itt, mert mióta a kisfiam megszületett, hetente jövök vele együtt látogatóba.

Hol hallgathatunk téged?

A Művészetek Völgye Fesztivál nekem kiemelt fontosságú esemény és november 6-án a Faluházban Baranyai László és Bogányi Gergely zongoraművészekkel adok koncertet édesapám emlékére, a Szent István Alapítvány javára.

Urbán Ákos

Az interjú megjelent a Budakalászi Hírmondó 2026-os nyári összevont számában.