Vissza a Vadonba – a sár nem kosz!

2026. május 19.

Patakban gázolás, földön csúszás-mászás, farönkökön egyensúlyozás – április végén fejeződött be az a közel háromhónapos mozgásfejlesztő programsorozat, amelyen budakalászi óvodások vehettek részt az Esély Erő Tér támogatásával a Vissza a Vadonba Gyermekfejlesztő és Szülősegítő Központ szervezésében.

Szentendre határában az erdő szélén egy különleges világ tárul elénk. Festői környezetben, a természet közvetlen közelsége mellett igazi gyerekparadicsomot hozott létre Borbély Balázs ESMT terapeuta, a módszer kidolgozója és a Vissza a Vadonba Központ vezetője.  A budakalászi gyerekek foglalkozásait Pető Hajnalka ESMT trénerrel és korai fejlesztő gyógypedagógussal közösen vezették tíz alkalmon keresztül.

Mi a küldetésük?

BB: Hiszünk abban, hogy egy hagyományos fejlesztő programnál sokkal többet ad az ESMT. Sok család hétköznapjai mozgásszegények, az óvodához vezető utat is autóval teszik meg a legközelebbi parkolóhelyet választva. A gyerekek olykor még napi párszáz métert sem gyalogolnak, ami idegrendszeri éretlenségi folyamatok kialakulásához vezethet sok más olyan tényezővel együtt, ami a mindennapjainkban jelen van. Ezek pedig a finommotorika és a beszédkészég fejlődését is megnehezíthetik. Ilyenkor mindenféle fejlesztésekre viszik a gyerekeket, többnyire zárt helyre. Az erdő ezzel szemben megtöbbszörözi a szenzomotoros fejlesztés hatékonyságát.

Milyen problémákra kínál megoldást az ESMT?

BB: Magatartási nehézség, fejlődési megakadás esetén segíthet. Tanulási nehézségekre, beilleszkedési zavarokra, szenzoros integrációs zavar tüneteire vagy a megkésett beszédfejlődésre, de a szobatisztaságra is jó hatással lehet​. Az ESMT a gyermekek mentális egészségére is hat. Az impulzivitás, agresszió mérséklődik, a fejlesztést kísérő biztonságos keretek lehetőséget nyújtanak a feszültségeik levezetésére.

Hová lehet eljutni ennyi idő alatt?

PH: Nagyon hamar látni lehet a változást a gyerekeknél. 6-7 fős kis csoportokban dolgoztunk, így lehetőség volt differenciálni a feladatokat az alapján, kinek mire volt szüksége. Kiteljesedtek, felbátorodtak, átlépték a határaikat. Ami addig zavarta őket, már nem fogja: belenyúltak a sárba, átkeltek a patakon. Minden alkalommal más módon tudtunk hatni az iderendszerükre, ami megsokszorozta a foglalkozások hatékonyságát. Intenzív ingerek érték a gyerekeket és ez a “túlkínálat” jótékony hatással volt a szenzoros érzékenységgel élő, ingerkereső vagy ingerkerülő gyermekekre.

Milyen összefüggés van a mozgás és a beszédfejlődés elmaradása között?

BB: Ha egy gyerek nem tud terpeszt ugrani, miközben tapsol egyet a feje felett, akkor ne várjuk el tőle, hogy pörgetni fogja az „r”-eket! A mozgás és a beszéd tisztasága a kognitív képességgel is szorosan összefügg. Megfigyelhető péládul, hogy azok a gyerekek, akik nem tudnak hátrafelé menni, általában nem nagyon értik a negatív számokat.

Milyen feladatokat kaptak, milyen kihívásokkal találkoztak a gyerekek, hogy állt össze a közös délelőtt?

BB: Heti egy alkalommal a Faluháznál volt a gyülekező, onnan hoztuk el az óvodásokat Szentendrére. A buszban azokat a zenéket hallgattuk, amiket kértek, ezzel is megalapozva a vidám hangulatot. A Vadonba érve tízóraival vártuk őket. A közös étkezés lehetősége – különösen a szelektív evő vagy étkezési problémákkal küzdő gyermekeknek – nagyon fontos. Ezt követően rövid játék után elkezdődött a bő egyórás foglalkozás. Ezalatt folyamatosan benne tartottuk őket a feladat-helyzetben, amely során megismerték és többször át is lépték a saját határaikat szigorúan az erdei szenzomotoros torna rendszerének szakmai iránymutatásai mellett. Levezetésképpen aztán játékkal fejeztük be a programot a szabadban, legkésőbb délre pedig visszaszállítottuk őket az óvodákba.

PH: Bár négy különböző helyről jöttek a gyerekek, nagyon hamar összehangolódtak, nem kellett őket fegyelmezni. Már második alkalommal megismerték egymást és jól tudtak együttműködni. Jó hatással volt rájuk, hogy nem kellett sietni, volt idő megélni a pillanatokat, elmélyíteni egy tudást, megosztani egymással a tapasztalatokat. Nem asszisztáltuk végig a mozgásukat, engedtük, hogy saját maguk rájöjjenek, hogy kell vagy ellesték a társaiktól. Ez hatalmas önállóságot tanított nekik, leküzdötték a félelmüket, ezáltal igazi sikerélményük lett.

Sokszor a gyerekek otthonról, tanult minta alapján hozzák a megakadásaikat. Mennyire lehet edukálni a szülőket?

PH: Jellemző a túlféltés, túl kényelmes az életünk. Tartottunk online megbeszéléseket a szülőknek és négyszemközti tájékoztatást is nyújtottunk azoknak, akik ezt igényelték.  Továbbá szerveztünk családi napot, ahova meghívtuk a hozzánk járó gyerekek szüleit is.

BB: A nyíltnapokon a szülők is be tudnak kapcsolódni. Tartunk olyan foglalkozást, érzékenyítést, ahol el tudom mondani, mit okoz a gyerekben a mozgásszegény életvitel, illetve milyen hatással van a képernyőhasználat, vagy ha nincs napi négy-öt percünk a gyerekekre, nem engedjük őket fára mászni vagy bemenni a patakba mondván: piszkosak lesznek. A sár nem kosz, a patakban kézmosás lehetősége is élmény lehet. A szülők partnerek, mert látják, hogy a gyerekük milyen nagyot változik a néhány alkalom alatt.

Hogyan tovább?

BB: Ez a támogatott program most végetért, de az erdőjáró csoportban van lehetőségük a gyerekeknek folytatni a foglalkozásokat. Nagyon reméljük, hogy folytatni tudjuk ezt a programsorozatot is, mert a délelőtti fejlesztések mindig sokkal hatékonyabbak, amikor a gyerekek fogékonyak és nem fáradtak el annyira, mint a nap végére.

A Vissza a Vadonba Gyermekfejlesztő és Szülősegítő Központról részletesen a weboldalukon és közösségi profilukon egyaránt tájékozódhatnak.

Az interjú megjelent a Budakalászi Hírmondó 2026. májusi lapszámában.

Marosvölgyi Judit