Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna napja

Hírek

 

Wágner László hajómakett gyűjteménye

2017. szeptember 08.

A korábbi rádiógyűjtemény bemutatása után, egy különleges helyi hajómakett gyűjteményre akadtunk. A gyűjtő hajó makettezéssel a nyugdíjas éveiben kezdett komolyabban foglalkozni saját kedvtelésből. Korábban nagy élmény volt László számára, amikor először egy dunai motoros csónakot majd egy jachtot is sikerült megépítenie. Fontos tudni, hogy minden, itt bemutatott hajó egyedi építésű, nem boltban megvásárolható összerakható modell.  Klasszikus bordázatra épült palánkozás-fával vagy a héjazás műgyantával, üvegszövettel borítva kerültek ki a szakértő kezek közül.portré WL

Emellett László életében fontos szerepet tölt be hosszú idő óta a rádió amatőrködés, ahol a legnagyobb nemzetközi elismerést a „DXCC AWARD”-ot szerezte meg. Ezt az USA Amerikan Radio Rele Club szervezete írta ki 1946-ban.

Jobbcsapás című könyve 2002-ben jelent meg, amely egy égei-tengeri hajóút kalandos történetéről szól. Az írás egy rendkívül érdekes korrajz, szociológia, filozófiai elemekkel kiegészítve. László 1994 óta hajózik rendszeresen az Adrián, a Ligúr-tengeren és az Égei–tengeren. A görög szigetvilág felejthetetlen élmény minden hajós számára.Wágner A legmisztikusabb hely talán mind közül az Otrantói szoros, ahol Horthy Miklós hajóhada a történelem világraszóló győzelmét aratta le 1917. május 17-én. László a hajójával pontosan 79 évvel később, 2006. május 18-án hajnalban érkezett a nevezetes helyszínre. Jelenleg Balatonföldvár a báziskikötője.

 

ADMIRAL GRAF SPEEAdmiral Graf Spee 1

  1. jún.30-án bocsátották vízre Németországban. A maga idejében a leggyorsabb és legnagyobb tüzelő távolsággal rendelkezett. Kilenc ellenséges hajót süllyesztett el. A dél-atlanti óceánon sérült meg. Végül a hajó legénységének partratétele után 1939. decemberében a La Plata öböl előtt, saját kapitánya süllyesztette el. Ez a hajó még építés alatt van.

GORSCH FOCKGorsch Fock

1958- ban készült iskolahajó. Főként kiképzésre és versenyekre használják. Ma is megtekinthető Hamburgban.

BUDAPESTBudapest

A Monarchia partvédő csatahajója volt, amely 1893-ban épült. Két egyforma darabot építettek belőle a WIEN-t és a BUDAPEST-et.  Az Adrián szolgált, amíg 1918-ban az olaszok el nem süllyesztették. Később feldarabolták, majd beolvasztották.

GOLDEN HIND (arany szarvas)Golden Hind

Francis Drake a XVI. század angol kalózhajó kapitánya 1575-1580 között megkerülve a Horn fokot, a csendes óceánon megtámadott egy aranyat szállító spanyol hajót.  Első Erzsébet lovaggá ütötte.

FANTÁZIA HAJÓFantátia hajó

Szabad elképzelésből épült.

WAGNER – ÚRSaját hajóm

Saját vitorlásának makettje a svéd ALBIN VEGA.  3500 darab épült belőle, Lászlóé az 1932-es példány. Több ezek közül megkerülte a földgolyót, egy északról is. A világon ebből a hajóból építették a legtöbbet.

Ha Ön is rendelkezik valamilyen érdekes gyűjteménnyel, szívesen vesszük, ha jelzi nekünk az info@budakalasz.hu-n.