Budakalász
Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2025. november 13. csütörtök | Szilvia napja

Hírek

 

A Viola Egyesület kapta a Balogh Csaba pro Caritate díjat

2025. november 13.

Szerda délután megtelt a Kós Károly Művelődési Ház emeleti díszterme, ahol ezúttal nemcsak az Alzheimer Café előadására gyűltek össze az érdeklődők. A program ez alkalommal a szociális szféra dolgozóinak elismeréséről is szólt, ünnepélyes keretek között átadták az első Balogh Csaba pro Caritate díjat.

Az eseményt Forián-Szabó Gergely polgármester nyitotta meg, aki köszönetét és háláját fejezte ki mindazoknak, akik nap mint nap gondoskodnak a segítséget és támogatást kérőkről. Ezt követően adta át a Balogh Csaba pro Caritate díjat a Viola Egyesületnek.

251112 10

A Viola Egyesület 2009 óta elkötelezetten és önzetlenül segíti városunk közösségét. Az elmúlt évek során számos formában találkozhattunk velük:  szerveztek buszos kirándulásokat, jelen voltak gyereknapokon, jótékonysági rendezvényeken, és a közösség rászoruló tagjainak – időseknek, gyerekeknek, nehéz helyzetben élőknek – igyekeztek mosolyt csalni az arcukra. A város számára kiemelt jelentőségű eseményeken, például az Idősek Világnapján, nemcsak résztvevőként, hanem aktív szervezőként is közreműködnek.

Az egyesület hosszú ideig a Táncsics utcában működött, szeptembertől pedig új helyen, a Szentendrei út 24. szám alatt található helyiségükben végzik tevékenységüket, szoros együttműködésben a Családsegítő Szolgálattal. Itt található az egyesület „boltja”, ahol a Viola Egyesület önkéntesei mások által felajánlott ruhákat, játékokat és háztartási eszközöket kínálnak azoknak, akiknek ezek megvásárlása nehézséget jelentene. A hely egyfajta adománybolt: a termékekhez jelképes összegért bárki hozzájuthat, a befolyt bevételt pedig az egyesület teljes egészében jótékony célokra fordítja – mindig oda juttatva segítséget, ahol arra a legnagyobb szükség van.

251112 16

Suhai Judit, Balogh Csaba testvére megköszönte, hogy Budakalász az új díj elnevezésével is emléket állít az elhunyt képviselőnek. A városi díjátadót követően az Alzheimer Café meghívott előadója, Kovács Rita pszichológus, az Újbudai Demens Idősek Klubjának vezetője a nappali ellátás keretei között zajló értékes mindennapokról osztotta meg tapasztalatait.

251112 25