A jelképes „strandadó” a budakalásziakat nem érinti
2023. január 24.
Az elmúlt napokban a sajtó kiemelt helyen foglalkozott a „budakalászi strandadó” bevezetésével, időnként téves információkat is közölve. Akármilyen nehéz is a gazdasági helyzet, Budakalászon nem emelkednek a lakosságot terhelő adók. A vállalkozások terhei ugyanakkor növekednek: három év után ismét emelkedik a vállalkozók építmény- és telekadó fizetési kötelezettsége, amivel igazodunk a környező települések adószintjeihez. Ezen felül a motoros vízi járművek korábbi adókedvezményének eltörléséből, valamint a belépőjegyváltás-köteles vízisportokat terhelő új települési adó bevezetéséből számítunk további bevételekre.
A helyi adóbevételek növelésére nagy szükség van, mert a központi elvonások tovább emelkednek: Budakalásznak idén már 158 millió forint szolidaritási hozzájárulást kell fizetnie az államkasszába. A kötelező önkormányzati feladatok finanszírozására a központi költségvetésből érkező összeg még a rezsiköltségek támogatásával együtt sem követi a magas inflációt, így a hiányzó forrásokat a város saját bevételeiből kell pótolni. A városvezetés célja, hogy az adóbevételek növelése minél kevésbé érintse a budakalásziakat, így a lakosságot leginkább érintő kommunális adó mértéke továbbra is változatlan marad.
Budakalászon korábban nem volt idegenforgalmi adó, a szálláshelyek kis száma ezt nem is indokolta. Az elmúlt években azonban jelentősen megnövekedett a tavakhoz látogató „egynapos turisták” száma, a belépőjegyenként 200 forintos adófizetési kötelezettség őket érinti. A belépőjegyet váltó budakalásziak (budakalászi lakcímkártyával rendelkezők) azonban mentességet élveznek.
Az elmúlt napokban több sajtótermék is foglalkozott a „budakalászi strandadó” bevezetésével. Általában tényszerűen, de volt olyan televízió, ahol – az önkormányzat egyértelmű tájékoztatása ellenére – úgy jelent meg a tudósítás, hogy „belépőjegyenként 200 forintot kell fizetniük a budakalásziaknak”, majd azzal folytatták, hogy „a helyieknek nem tetszik a baloldali önkormányzat által kivetett adó”. Azon túl, hogy a várost 2019 óta vezető 2011 Egyesület se nem baloldali, se nem jobboldali, hanem civil és lokálpatrióta, a budakalászi lakosokra egyértelműen nem vonatkozik a jelképes 200 forintos adó.
Az adó jogszerűségét illető kérdésekkel kapcsolatban fontos körülmény, hogy szeptemberben, jóval az új adónem bevezetése előtt, a Polgármesteri Hivatal megkereste a Pénzügyminisztériumot és előzetes állásfoglalást kért. A Pénzügyminisztérium a januári ismételt megkeresésre jelezte: forduljunk a Kormányhivatalhoz, ők az illetékesek. Megtettük, várjuk az állásfoglalásukat.

2021-ben egy felnőtt napijegy hétközben 3900, a hétvégén 4400 forint; a családi napijegy 10 500, illetve 11 900 forint volt. A helyben strandolni vágyó budakalásziak eddig félárat fizettek. Annak érdekében, hogy a helyi lakosok számára továbbra is ösztönözzük a szolgáltatások igénybevételét, rájuk nem vonatkozik a települési adó.
Fotó: Lupa Strand