Az életüket adták a szabadságért!

2022. október 24.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtását követően, félve a megtorlástól, 200 000 magyar honfitársunk kényszerült elhagyni az országot. A felemásra sikerült rendszerváltozás óta már 500 000 magyar él a külhonban. Pongrácz Gergelyék nem ilyen szabadságért harcoltak – hívta fel a figyelmet beszédében dr. Göbl Richárd polgármester. Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségen átadták a legrangosabb városi díjakat is. 

Vasárnap délután megtelt a Faluház nagyterme. Az ünneplők nyitányként egy rövid filmösszeállítást láthattak az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről.  Majd a „Budakalászért Emlékérem” kitüntetés átadása következett. A díjat a kalászi polgárok jelölése alapján idén megosztva a kalászi zeneiskola jelenlegi és egykori vezetőjének, zenetanárainak, Hermeszné Uracs Mónikának és Eredics Gábornak ítélte a képviselő-testület. A döntés indoklásában a jelöltek emberi és szakmai erényei mellett az idén 25 éves Kalász Alapfokú Művészeti Iskola a kezdetektől megtapasztalt magas színvonalú testületi oktató-nevelő munkát is fontosnak tartották megemlíteni. „Ez az elismerés nem csak nekünk, hanem a Zeneiskola pedagógusainak, valamint kiemelten a gyermekeknek és a szülőknek is szól” – hangsúlyozták rövid köszönetükben díjazottak.

A jelölések alapján a képviselők a „Budakalász Díszpolgára” kitüntetést dr. Lánszki Imrének, az országosan ismert ökológus egyetemi tanárnak ítélték. Dr. Lánszki Imrét intellektusa, humánuma, elkötelezettsége tette közkedvelt véleményformálóvá Budakalászon. Rengeteg közösségi program előadója volt, amatőr történészként és régészként pedig csaknem két évtizede kutatja a közeli Pilist. A környezet és a természet védelme iránti elkötelezettsége példaértékű, bátor kiállásáért fizikai atrocitást is el kellett szenvednie. Bár néhány éve elköltözött, a mai napig ezer szállal kötődik városunkhoz.

Pallos József, a budakalászi Gyógynövénykutató Intézet igazgatója laudációjában így fogalmazott: „A másokért végzett szolgálat eredménye a díszpolgári cím. Lánszki doktor életpályája különleges: már a hetvenes, nyolcvanas években óvta a természetet és nemzeti üggyé emelte a környezetünk megóvását. Ökológusként kiemelkedő eredményeket ért el, és a magyar múlt, a pilisi táj kutatásában is jeleskedett. Dr. Lánszki Imre válaszában személyes emlékeiről vallott és budakalászi büszke kötődését említette. Jelezte, a korábbi évek két díjazottja, Parlagi Endre egykori polgármester és Dr. Lang György professzor után különösen nagy megtiszteltetés számára a kalásziak és a képviselő-testület által megítélt díszpolgári cím.

Dr. Göbl Richárd polgármester ünnepi köszöntőjében elmondta: 1956 októberében nem volt olyan magyar, akit valamilyen módon ne érintett volna meg a szabadságvágy élménye. Egyebek mellett felhívta a figyelmet:

a jelen sokkal tartozik a múltnak, de meg kell valljuk, hogy a szabadságharc örökösei bizony nem mindenben teljesítették a rájuk bízott feladatokat. Felemásra sikerült vértelen forradalmunk és rendszerváltozásunk után értékrendünkben elbizonytalanítva, morálisan megrendülve, nemzeti tudatunkban szétzilálva és fizikailag rohamosan fogyatkozva állunk a harmadik évezred elején – idézett dr. Göbl Richárd. 

A polgármester több, személyes kötődésű történetet is felemlített az 1956-os események kapcsán. Kiemelte: a forradalom gyermek-hősei megtanították, hogy a szabadság nem a felnőttek kiváltsága, a határtalan megbocsátás erénye nélkül pedig nem békélhetünk meg a múlttal. Dr. Göbl Richárd külön megemlékezett Tóth Ilonáról, akit 24 évesen, szigorló orvosként, ártatlanul végeztek ki 1957-ben. A polgármester záró gondolataiban elmondta: a 21. század magyarságának is van feladata, mert fenyegetésekkel, sárdobálással, gyalázkodással nem lehet sem országot, sem pedig közösséget építeni (a polgármesteri beszédet összeállításunk végén teljes terjedelmében közöljük). 

Nagy sikert aratott a Lenvirág Táncegyüttes műsora; előbb a fiatalok, majd a felnőtt férfi csoport tagjai adtak ízelítőt tudásukból. Az ünnepség után fáklyás menet indult az Omszk parkba, a kopjafához, ahol a megemlékezők mécseseket és koszorúkat helyeztek el.

Dr. Göbl Richárd polgármester ünnepi beszéde

És a világ beszél a csodáról, / Papok papolnak bátorságról, / az államférfi parentálja, / megáldja a fenséges pápa, / És mindennemű népek, rendek kérdik, hogy ez mi végre kellett, / Miért nem pusztul ki, ahogy kérték? / Miért nem várta csendben a végét? / Miért, hogy meghasadt az égbolt, / Mert egy nép azt mondta: Elég volt!

Márai Sándor Menyből az angyal versének egy részletével köszöntöm Önöket itt és a televíziós közvetítés segítségével emlékezőket!

Tisztelt ünneplő Vendégeink, Hölgyek és Urak; kedves Családtagjaink, Barátaink, Képviselőtársaim! Tisztelt Dr. Lánszky Imre tanár úr, Kedves Uracsné Hermesz Mónika Igazgató Asszony és Eredics Gábor Művész Úr! Isten hozta Önöket az 56-os magyar szabadságharc 66. évfordulójának emlékére rendezett ünnepségünkön!

1956. október 23-a dicső napja a magyarok történelmének. Ezen a napon egy világhatalom, a kommunizmus ellen nyertünk csatát. Ünnepelni és emlékezni jöttünk: Ünnepelni 56 hőseit, akik kivívták a magyarok szabadságát, és hosszú idő után ismét felemelhettük a fejünket. Ugyanakkor emlékezünk is az ezt követő megtorlás ezernyi áldozatára.

A mi korosztályunk képviseli azokat, akik már érett tudattal személyesen találkozhattak a szabadságharc hőseivel, hiszen ők a szüleink, nagyszüleink voltak. Gyermekként a megtorlás éveiben nőttünk fel, lelkünkben hordozva azoknak az éveknek a dacát, keserűségét. Mi az egykori hősök fiai, leányai vagyunk! Bár gyermekeinket is sokszor vittük el hozzájuk, ültük körül a családi asztalt, ők még nem tudhatták, hogy kik is ők, s miért tiszteljük őket. Azt mondhatjuk, azokban a napokban, 56. októberében nem volt olyan magyar, akit valamilyen módon meg ne érintett volna a szabadságvágy eszméje. Mi magunk a szüleink réven, azok örököseként kapcsolódunk az eseményekhez.

A szüleim a Műegyetem tanárai voltak, sokat meséltek nekünk az akkor történtekről, hogy diákjaikkal együtt indultak el a kommunista diktatúra ellen tüntetni. Szüleink megtanították nekünk, hogy szabadság nélkül nincs Isten, nincs haza, és nincsen család sem. Mindezt jól a fejünkbe véstük, és megígértük, hogy nem csak szavakkal, de tetteinkkel is őrizzük a ránk hagyott örökséget és tovább adjuk gyermekeinknek. Mentünk is sokszor, amikor veszélyben láttuk kivívott jogainkat, és akkor már magunkkal vittük őket is. Előfordult, hogy golyózápor és kardlapozás fogadott bennünket.

Tisztelt Vendégeink!

Az emlékezés akkor hiteles, amikor az konkrétumokra alapoz. Arra a mai megemlékezés nem ad módot, hogy a terror több száz, ezernyi áldozatára egyenként emlékezzünk, de gondolatainkban a köszönet, a hála és a tisztelet nekik is szól. Három a forradalommal kapcsolatos olyan történetet hoztam el a mai ünnepre, amelyekhez személyes emlékek kötnek. Bár mindhárom történet kiragadott része az eseményeknek, emlékeztetés egyben tanít is bennünket.

A minap találkoztam a rendelőben egy éltes korú páciensemmel, aki elmesélte a saját szabadságharcos történetét. A kommunista rezsim a cserkészmozgalmat is felszámolta, de ők a IX. kerületben továbbra is összejártak, illegalitásba vonulva megtartották a cserkész összejöveteleket. A kamaszok 4-5 évvel idősebb vezetője a VIII. kerületi Alföldi utcánál harcolt cserkész társaival. Az alábbiakban számolt be az eseményekről: „Én 19 évesen voltam a társa. Aznap hazaküldött a szüleimhez, hogy hozzak neki tiszta ruhát. Talán megérezte azt a tragédiát, amely, nap, mint nap, percről percre szedte áldozatait az óriási túlerővel szemben harcoló fiatalok soraiból. Cserkészvezetőm aznap fejlövést kapott.”

1956 gyermek-hősei megtanították nekünk, hogy a szabadság nem a felnőttek privilégiuma. Szabadság nélkül nincs boldog gyermekkor, nincs tanulás, egészséges osztályközösség, nincs felhőtlen, őszinte diákszerelem.

A másik történetet Kerényi Lajos atyától hallottam. Az atyát az Actio Catholika tiltakozó levele terjesztése miatt találta bűnösnek az ÁVO, el is ítélték. Történetét személyesen osztotta meg velem kórházi osztályunk folyosóján, de a könyvében is megörökítette. Olty Vilmos vérbíró volt, Mindszenty bíborost is ő ítélte el. Néhány évtized múltán történt az alábbi különös találkozás: „A kórházi ágyon leültem egy idős ember mellé, aki megkérdezte tőlem: Mi a véleménye Olty Vilmosról?  Ő egy vérbíró – válaszoltam.  Elítélte az én drága Mindszenty atyámat, nemzetemet, engem. Én vagyok Olty Vilmos – mondta az idős ember, és kérte: könyörüljön rajtam!  A nyakamba roskadt és sírt. Én ekkor feloldoztam. Könnyes szemmel kérdezte: Akkor most megnyugodhatok?  Igen, minden rendben van. Az irgalmas Jézus megbocsátott Önnek.

Biztos vagyok, hogy az Olty vérbíró által elítélt Bíboros Óriás, Mindszenty eszközölte ki ezt a páratlan megtérést a megbocsátó, ellenségeiért közbenjáró szeretetével – vélekedett Lajos atya. Lajos atya az őszinte megbánás és a határtalan megbocsájtás erényét állítja elénk követendő példaként, amely erény gyakorlása nélkül nincs megbékélés a múlttal.

Az elfogultság idézteti meg velem a harmadik történetet. A szabadságharc egy másik, nemes jellemű hősének alakját, akiről manapság méltánytalanul kevés szó esik, mellszobra a Semmelweis Egyetem elméleti tömbjének épülete főbejáratánál áll, ahol a napokban – hosszú idő után ismét – megfordultam. A mi korosztályunk egyetemi évei alatt a szobor még nem állhatott ott. Jobbágyi Gábor kutatta az eseményeket és egy monográfiát is szentelt Tóth Ilona szigorló orvosnő történetének.  A bírósági jegyzőkönyv kópiája is megtalálható a könyvben, ebből idézem az ítéletet: „ A tanács elnöke kijelenti, hogy ezek után az I. rendű vádlott, Tóth Ilona elítéltet a halálbüntetés  végrehajtása végett átadja a bakónak.  A kivégzés megkezdésének időpontja 6ó. 37.p. Az orvosok a halál bekövetkeztét 6.ó. 48. p-kor magállapítják.” idézet vége, csend!

Tóth Ilona nem ölt embert. Tóth Ilonát ártatlanul ítélték halálra. Ártatlansága mellett nagy tekintélyek álltak ki: Dr. Balsai István igazságügy miniszter, dr. Káhler Frigyes büntetőbíró, a megtorlás ügyeinek tudós szakértője, napjaink neves orvosprofesszor szakértői. Tóth Ilona évfolyamtársai 1992. okt. 30-án évfolyam találkozót tartottak, ahol 57-en egy ívet írtak alá, amely többek közt ezt tartalmazza: Mérhetetlen megrendüléssel gyászoltuk Tóth Ilonát, évfolyamtársunkat, aki évfolyamunk legkülönb diákjai közé tartozott. Számunkra elképzelhetetlen rágalmak azok, amelyeket az 1957-es koncepciós anyag tartalmaz. A forradalomban tanúsított hősiessége egyezik a megismert jellemével, de a rázúdult gyalázatos rágalmak elfogadhatatlanok.

1990-ben a legfelsőbb bíróság Tóth Ilona testvérének az ítélet semmissé nyilvánítására beadott kérelmét elutasította. Csak évekkel később, az Országgyűlés 2000. évi CXXX törvénye alapján nyílt lehetőség az 1956-os forradalom és szabadságharc köztörvényes elítéltjeinek mentesítésére. A Fővárosi Bíróság ekkor semmissé nyilvánította a Tóth Ilona perben hozott 1957-es ítéletet.

Jobbágyi Gábor így összegzi a történteket: „Az ártatlanul halálba küldött szigorló orvosnő az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legtisztább, legnemesebb egyénisége, akinek emlékét is évtizedeken át meggyalázta a kommunista diktatúra egy hamis váddal. Az általam feldolgozott hat per közül számomra ez volt a legaljasabb, legmegrázóbb.” Tóth Ilona szigorló orvosnő tragikus rövid élete a jelen és a jövő orvos nemzedékei előtt áll követendő erkölcsi magaslaton.

Tisztelt Vendégeink!

Nem csak ünnepelni, emlékezni is jöttünk. „Az ember és az emberiség életének láthatatlan törvénykönyveiben nincsenek véletlenek. Az évfordulóknak titokzatos jelentése van. Emlékeztetésre küldetnek és visszaintenek a föld egykori jövevényeire, akikre nemcsak a maguk mulandó órájának volt szüksége. Az idők megismétlődnek, a kimagasló emberek nem ismétlődnek meg. De azért a megismétlődő időkben mégis jelen vannak, azok számára, akik a rejtélyes összefüggések szemhatárát látják, azok számára, akik tudják, hogy az évfordulók titokzatos eljövetelek. Isten küldi azokat, mindig akkor, mikor a tévelygő embernek, avagy az emberiségnek szüksége van, hogy emlékezzék és megmentse önmagát.” Írja az emlékezésről Tormay Cécile.  A közel 100 éve papírra vetett gondolatok aktualitásukból mit sem vesztettek.

A szabadságot soha nem adták ingyen, azt nekünk kellett mindig kiverekednünk. Az érdemeket nem osztják, azokat mindig ki kellett, és ma is ki kell érdemelni.  56 hősei ezt kiérdemelték.  Egy embertelen, gonosz világhatalommal, a kommunizmussal szálltak szembe a nemzet szabadságáért. 

A szabadság letiprására a Szovjet Birodalom teljes hadigépezetét zúdították a forradalom hőseire, ám ők még ezzel is szembeszálltak. A megtorlás nem maradt el.  A kommunizmus hazai helytartói tobzódtak a gyilkolásban. Százakat, köztük Gyermekeket küldtek a bitófára.  Sortüzeikkel asszonyainkat, gyermekeinket sem kímélték.  A felelősökkel szemben jogerős ítélet a mai napig nem született.

Mindszenty bíboros, aki maga is oszlopos tagja volt a kommunizmus elleni küzdelemnek, 56-ban is résztvevője volt a forradalomnak. Ő nem fegyverrel a kezében, hanem a magyar népért imádkozva harcolt az elnyomók ellen.  1991-ben történt esztergomi újratemetése napján Habsburg Ottó így méltatta a szent életű pap magyar nemzetéért folytatott küzdelmét: Magyarország szabadságát neki is köszönhetjük, mert tartotta bennünk a hitet és a reményt, hogy Isten igazságáé lesz az utolsó szó. Mindszenty József nagypéntekje elhozta nekünk a feltámadást.

Tisztelt Ünneplők!

A jelen sokkal tartozik a múltnak, s ha ezt a tartozását ki nem egyenlíti, a jövőtől sem követelhet – figyelmeztet bennünket Jókai Anna. Meg kell valljuk, hogy a szabadságharc örököseiként bizony nem mindenben teljesítettük a ránk bízott feladatokat:

„Felemásra sikerült vértelen forradalmunk és rendszerváltozásunk után értékrendünkben elbizonytalanítva, morálisan megrendülve, nemzeti tudatunkban szétzilálva és fizikailag rohamosan fogyatkozva állunk a harmadik évezred elején. Tagadhatatlan, hogy sok mindent elértünk. De az erőszakos, szovjet típusú kollektivizmus helyébe nem lépett, amit szerettünk volna, új, valódi közösségi tudat, szolidaritás. A rosszfajta individualizmus terjedt el és vált mintává sokak számára. Túl sokan, és egyre többen csak saját maguk boldogulását nézik, csak azért loholnak, tülekednek, gyakran csalva és hazudva, mások kárára. Anyagias, elvtelen, szellemileg és morálisan igénytelen, hitetlen, távlattalan és mérhetetlenül önző módon.” Nem csodálkozhatunk, hiszen ezt sugallja szerte a média – tisztelet a kivételnek.

1998. június 7-én fogalmazott így Pordány László, egykori Ausztrál, Dél-afrikai, kanadai nagykövetünk. A 24 évvel ezelőtt elmondottak mit sem vesztettek aktualitásukból. A szabadságharc vérbe fojtását követően 200 000 magyar honfitársunk kényszerült elhagyni az országot félve a megtorlástól. A rendszerváltozás óta – és nem a megtorlástól való félelemtől motiváltan – 500 000 magyar honfitársunk él és dolgozik külhonban. Pongrácz Gergelyék nem ilyen szabadságért harcoltak.

Van tehát a XXI. század magyarságának tartozása és ebből adódóan feladata is.  Ma nem fegyverrel, hanem tisztes, becsületes élettel, egyenes beszéddel, tisztességes munkával, 1000 éves történelmi múltunkra építkezve tudjuk megvédeni az őseink által kiharcolt szabadságot. Fenyegetéssel, sárdobálással, gyalázkodással nem lehet nemzetet, közösséget építeni.

Sütő Andrástól, az erdélyi jeles írótól származik a következő idézet: „Aki nem tudja, merre tart, azt oda vezetik, ahová akarják.” A napokban barátomtól kaptam egy verset, ami nemrég a Katona József Színház Illaberek előadásán hangzott el. Kiss Judit Ágnes verse ledöbbentette a közönséget:

A vers gondolatai az útját kereső mai magyarságnak útravalóul szolgálnak, hogy visszataláljon arra az útra, amely úton 56 szabadságharcának hősei az életüket adták, amelyet Szent István királyunk jelölt ki népének, amelyen Rákóczi kuruc hadai, 1848. magyarjai már jártak, amely úton Sütő András szeme világát gyilkos kezek kioltották. Áldozatokkal terhelt, nehéz út a magyarság útja, de mi, magyarok más utat nem választhatunk, mert magyarnak teremtett bennünket az Úristen!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Sánta Balázs képei az ünnepi megemlékezésről 

Megtelt a Faluház nagyterme, az ünnepi megemlékezésen részt vett Dr. Kásler Miklós miniszterelnöki megbízott is.

„Fenyegetéssel, sárdobálással, gyalázkodással nem lehet nemzetet, közösséget építeni” – hívta fel a figyelmet dr. Göbl Richárd polgármester.

A „Budakalászért Emlékérem” kitüntetést idén megosztva a kalászi zeneiskola jelenlegi és egykori vezetőjének, zenetanárainak, Hermeszné Uracs Mónikának és Eredics Gábornak ítélte a képviselő-testület.

A „Budakalász Díszpolgára” kitüntetést dr. Lánszki Imre, az országosan ismert ökológus egyetemi tanár vette át.

Dr. Lánszki Imre elmondta: a korábbi évek két díjazottja, Parlagi Endre egykori polgármester és Dr. Lang György professzor után különösen nagy megtiszteltetés számára a kalásziak és a képviselő-testület által megítélt díszpolgári cím.

Nagy sikert aratott a Lenvirág Táncegyüttes műsora.

A fiatalok után a felnőtt férfi csoport tagjai adtak ízelítőt tudásukból.

Az ünnepség után fáklyás menet indult az Omszk parkba, a kopjafához, ahol a megemlékezők mécseseket és koszorúkat helyeztek el.

Fotók: Sánta Balázs