Városunk almenü

Csemiczky Miklósra, a napokban elhunyt budakalászi zeneszerzőre emlékezünk

2025. október 21.

Életének 72. évében elhunyt Csemiczky Miklós zeneszerző, érdemes művész. Tavaly októberben készítettünk vele interjút, ami a Budakalászi Hírmondóban jelent meg.

Csemiczky Miklós 1954. március 16-án született Budapesten. Zeneszerzést tanult a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, Kocsár Miklós növendékeként (1973-77) és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Sugár Rezső, majd Petrovics Emil osztályában (1977-1982). 1983-tól 2017-ig különböző intézményekben tanított: budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (Konzi), Zeneakadémia, budapesti Zenetanárképző Főiskola, Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete. Több ízben tagja volt a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Művészeti Tanácsának. Zsűritag volt nemzetközi kórusversenyeken és zeneszerzőversenyeken (Arezzo,Tolosa, Gorizia, Debrecen, Budapest). Munkásságát 1986-ban Erkel-díjjal, 1996-ban Bartók–Pásztory-díjjal ismerték el, 2020-ban Érdemes művész kitüntetésben részesült. A 2002-ben alapított Kalász Művészeti, Nevelési Alapítvány kuratóriumának tagja.

Ha Szentistvántelep dimbes-dombos utcáin barangolunk, előfordulhat, hogy kellemes zongoraszó üti meg a fülünket, mert a lassan már 30 éve Budakalászon élő szerző éppen egy oratóriumon vagy egy fuvola-oboa kettős versenyen dolgozik. A zeneszerzőt október 10-én a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtárban egy szerzői esten az Örömzene Komolyzenei Koncertsorozat keretén belül születésnapi koncerttel köszöntik pályatársai, barátai és sok muzsikus, műkedvelő. A rendhagyó alkalmon Eredics Gábor a Vujicsics Együttes vezetője, a Budakalászi Alapfokú Zeneiskola alapítója lesz az ünnepelt beszélgetőpartnere. Az idén 70 éves Csemiczky Miklóst otthonában látogattuk meg, még a koncert előtt.

– Nagy izgalommal állítottuk össze a műsort a Zeneiskola tanárával, Tóth Orsikával, Hermeszné Uracs Mónika igazgatónővel, valamint a koncerten közreműködő budakalászi Méhes Imre Kórus karnagyával, Orosz Erzsébettel és Hlavacsek Tihamér zongoraművésszel. Erzsit még a Bartók Konzervatóriumból ismerem, nagyon megörültem, amikor megláttam a kórus élén. Tetszett, amit csinálnak, ezért írtam is nekik egy darabot. Eredics Gábor szintén régi jó barátom, osztálytársak voltunk a konzis szolfézs órákon.

Csemiczky Miklós nem „őskalászi”, egy kirándulás alkalmával látogattak a környékre feleségével, Sági Ritával, akkor fogalmazódott meg bennük, hogy ha tehetik, egyszer majd ide költöznek, mert itt biztosan jó lehet élni. 1994-ben nyílt arra lehetőség, hogy óbudai otthonukat egy tágasabb családi fészekre cseréljék, ahol jobban megbújhatnak a különböző hangszerekből előcsalogatott dallamok. Miklósnak sikerült átültetni a zeneszeretetet fiaikba is, akik szintén zeneiskolába jártak, az idők során zongorán, csellón, mandolinon, gitáron, dobon is játszottak, és némelyik hangszeren játszanak még ma is. A tanításról kérdezve őt, kiderült, hogy az mennyire fontos számára, és egyáltalán nem összeegyeztethetetlen az alkotóművészi folyamatok szabadságával. Felesége, Rita, matematikatanár, így sokat beszélgetnek erről a mindkettejük számára igen fontos témáról.

– Olyasféle régi mesterség az enyém, mint az asztalosé; a műhelyében – vagyis az iskolában – vele együtt dolgozik az inas, azaz a tanítvány, aki ellesi az összes trükköt, és előbb-utóbb – ahogy ez a céhes világban volt –, maga is „mesterré” válik. Az ember kötelességének is érzi, hogy a tudását tovább adja, és így életben tartsa a szakmát!” – vélekedik a művész.

Fotó: Szabó Zoltán

A család mellett természetesen a barátok is jelentős szerepet foglalnak el Miklós életében. A ’80-as évek elején került kapcsolatba Vajda János, Selmeczi György és Orbán György zeneszerzőkkel; az ismeretségből hamarosan szoros baráti kötelék alakult ki köztük, olyannyira szoros, hogy közös fellépéseik okán a szaksajtó A NÉGYEK-ként kezdte emlegetni őket. Művészi célkitűzésük az évezredes európai zenei hagyományhoz kapcsolódó, a közönség számára befogadható, érthető és élvezhető zeneművek megalkotása. Ez az elv vezérelte a szerzőt akkor is, amikor belekezdett a végül Három Noktürn néven megszületett kórusmű komponálásába, amelynek első tétele a 2016-os Kórusok Éjszakája közösen előadott műve lett.

– Tóth Árpád fiatal karnagy, aki a Csíkszerda nevezetű kórus vezetője, és egyúttal ennek a fantasztikus rendezvénysorozatnak a megálmodója, megkeresett engem, bejött hozzám a Konziba, hogy írnék-e valami könnyűt, amit meg tudnak tanulni nagyon sokan. Az Est című tétel íródott erre az alkalomra, Petőfi Sándor versére. Talán sikerült egy olyan könnyen énekelhető darabot szereznie, ami nagyon sok kórusnak megoldható – vélekedett a művész, aki maga is jelen volt a Pollack Mihály téren Budapesten, amikor közel ezer ember énekelte a dalt a Kórusok Éjszakáján, hatalmas siker mellett.

A közönségsikereket a szakmaiak is követték. Rendkívül nagy megtiszteltetés volt számára, mikor 1996-ban neki is odaítélték az 1984-ben alapított Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, hiszen elsőkként olyan nagy művészek kapták meg, mint Ligeti György, Solti György, Marton Éva, hogy csak néhány nevet említsünk. Különösen megtisztelő volt a művész számára, hogy az egy évtizeddel korábban, 1986-ban neki ítélt Erkel Ferenc-díj átvételekor Esterházy Péter is kitüntetést vett át, az írók számára alapított József Attila-díjat.

Az elismerések is egyfajta üzenetek az utókornak, és kétségtelenül a hangrögzítés is ezt a célt szolgálja: megőrizni valami értékeset a következő generációknak. Így a technikának köszönhetően számos koncertfelvételen, rádióbéli stúdiófelvételen, bakelit lemezen és CD-n is hallhatók Csemiczky Miklós darabjait.

– Felbecsülhetetlen, hogy meghallgathatjuk mondjuk az ezernyolcszázas évek végén született Beniamino Gigli hangját egy felvételen, vagy Bartók zongorázását, ez egészen döbbenetes élmény! – tört ki a lelkesedés Csemiczky Miklósból.

Fotó: Szabó Zoltán

Munkamódszeréről faggatva a zeneszerzőt, kiderült, hogy az egymást követő kompozíciók során – részben a gyakorlottság következtében – a zeneírás módszere egyre inkább letisztul, célirányossá válik számára. A darab elkészültével a munkának csak az első szakasza zárul le, hiszen hátra van még annak megszólaltatása. Mindig szívesen megy a bemutatók előtti próbákra, persze csak akkor, ha hívják. A darabbal való szembesüléskor ritkán éri kellemetlen meglepetés, többnyire az hangzik el, amit előzetesen elképzelt.

– Én az a típus vagyok, aki nagyon nehezen tud már változtatni. Nagyon lassan dolgozom, és azt lehet mondani, alaposan. Csak akkor adom ki a kezemből a darabot, ha úgy gondolom, én ezzel már nem tudok többet foglalkozni. Ez egy alkati kérdés: én megszabadulok tőle, ne is lássam!” – árulta el a kulisszatitkát nevetve a zeneszerző.

Bár otthon is szívesen hallgat zenét Csemiczky Miklós egymaga – talán a legtöbbször Bachot –, de mégis inkább úgy tartja, azért születnek a művek, hogy együtt örüljünk nekik:

– Az zene befogadása közösségi élmény: létrejön egy nagyon titokzatos viszony egyrészt az előadók és a közönség, másrészt a közönség egyes tagjai között, valóban össze tudja hozni a hallgatóságot.

A közös zenehallgatás élményét pedig csak egyvalami írhatja felül, az pedig az együtt muzsikálás. Volt egy különleges alkalom, amikor a Bartók-házban, a Csalán utcában, az egyik nagyon jó barátjuk, Szigeti István zeneszerző által szervezett családi beszélgetős koncerten fellépett, mint zongorista, partnerei a Csemiczky-fiúk, Péter és Jankó voltak.

– Ez egy felejthetetlen, rendkívül izgalmas koncert volt számomra…, merthogy annyira azért nem tudok zongorázni, hogy színpadképes legyek, de a közönség szerencsére nem panaszkodott.” – vallotta be nevetve.