Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna napja

Hírek

 

Kezdődik az iskola – indul a gyalogbusz

2022. augusztus 24.

Tavaly szeptemberben, az iskolakezdéssel együtt indult el a Gyalogbusz Budakalászon. A kezdeményezés mögött több intézmény és civil közösség áll, és nagy sikert aratott a szülők és a gyerekek körében. Nem csak környezetkímélő, egészségvédő, hanem közösségépítő szerepet is betölt. A Gyalogbusz lényege, hogy a gyermekeket önkéntesek kísérik reggel az iskolába az előre meghatározott útvonalakon. Eleinte csak kevesen vettek részt a programon, de ahogy telt az idő, úgy lettek egyre többen. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy több környékbeli település is szeretné elindítani az előttünk álló időszakban.

Az új tanév kezdete előtt a szervezők az alábbi felhívással fordultak a budakalásziakhoz.

Kedves Budakalászi Iskolás Közösség!

Tavaly néhányan megálmodtuk a Gyalogbuszt, ami reggelenként elkíséri a gyerekeket, hogy ne kelljen autóba ülniük, mégis biztonságosan jussanak el az iskolákba. Hamarosan közületek is sokan csatlakoztak hozzánk, és végül összesen 70 gyereket kísért váltásban 40 sofőr reggelente valamelyik budakalászi iskolába. Örömmel vettük, hogy több településről is érdeklődtek a Gyalogbusz iránt és a szomszédban, Szentendrén és Pomázon szeptembertől el is indulnak a járatok.

Most, hogy kezdődik az új tanév, újra indul a Gyalogbusz is.

Szeretettel várjuk vissza eddigi kísérőinket, utasainkat, de várjuk az új csatlakozók jelentkezését is.

Olyan önkénteseket keresünk, akik vállalnák, hogy – ha lesz elég jelentkező –  hetente egyszer elkísérnék a gyerekeket az egyik útvonalon az iskolába. Vannak még kiadó helyeink a reggeli csúcsban, azaz heti egy hétköznap 7:25 és 7:45 óra között. A feladat egyszerű, időben meg kell jelenni a végállomáson, bevárni a gyerekeket és mentrend szerint az előre kijelölt útvonalon biztonságban elkísérni őket az iskoláig. Ott kezelni kell a bérletüket és szép napot kívánni, mielőtt bemennek a kapun. Terveink szerint heti egy reggelre keresünk önkénteseket, de persze többet is vállalhat, aki szeretne. Keresünk még beugrókat, akik azt vállalnák, hogy ha minden kötél szakad, helyettesítik a kieső társukat.

Ezzel támogathatsz egy szuper kezdeményezést és egy nagyon jó közösséget, elősegítheted, hogy Budakalász zöldebb legyen, csökkenjen az autós forgalom és a gyerekek úgy nőjenek fel, hogy szeretnek és akarnak is sétálni.

Nem csak szülőket várunk, de bárkit, aki ehhez kedvet érez.

Ha jól esne egy séta reggel,

ha jó volna újra iskolába járni,

ha csak jót beszélgetnél reggelente a gyerekekkel,

várunk szeretettel!

Az útvonalakról itt tájékozódhattok: https://www.facebook.com/gyalogbuszbudakalasz

Ha csatlakozni szeretnétek, akár utasnak, akár kísérőnek, vagy csak érdeklődni szeretnétek, esetleg kérdésetek van, írjatok emailt az iskolátoknak megfelelő email címre!

Kalász Suli: kalasz.gyalogbusz@gmail.com

Telepi Iskola: telepi.gyalogbusz@gmail.com

Patakpart Iskola: patakpart.gyalogbusz@gmail.com

Az iskolafelősök felveszik veletek a kapcsolatot és megbeszélhetitek a részleteket.

Szeretettel a Budakalászi Gyalogbusz Szervezői:

Szép-Magyar Ágnes és Szabó Zsuzsanna

Sétáljunk együtt az iskolába!