Manófalvi konfliktusok
2025. március 27.
Kánya Tamás óbudai land art művész a budakalászi ártéri erdőben felépített Manófalvával hamar országos ismertségre tett szert. Az EuroVelo6 kerékpárút mellett felállított alkotás megosztotta a véleményeket.
Budakalász 2019 őszén jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy az addigra már engedélyekkel rendelkező nemzetközi kerékpárút nyomvonalát a Duna sétányról, illetve annak folytatásaként az ártéri gyalogútról a gátra terelje. A helyben lakók, a kirándulók és a bringások közötti konfliktus ugyan borítékolható volt, de az építési engedélyen a korábbi városvezetői jóváhagyást már nem lehetett semmissé tenni. Csupán kárenyhítésre volt mód, a nyomvonal apró módosításával sikerült néhány fát megmenteni a kivágástól.
Miután megépült a kerékpárút, a közterület vegyes használatából eredő veszélyeket az önkormányzat azzal igyekezett csökkenteni, hogy szemléletformáló kampánnyal és táblákkal hívta fel a száguldozó kerékpárosok figyelmét a lassabb haladásra, a gyalogosok jelenlétére, a könnyen kialakuló veszélyhelyzetekre.
Miután a Manófalva tavaly megépült, családok, baráti társaságok, de még óvodai csoportok és tévéstábok is érkeztek ide, hogy megnézzék a kedves alkotást. A kerékpárút kanyargós erdei szakasza gyakran telt meg látogatókkal, ami a környék adottságai miatt sokszor veszélyhelyzetet teremtett. A keskeny kerékpárúton rendszeres konfliktusforrássá vált a nagy sebességgel közlekedő bringások és a Manófalvát látogató gyalogosok együttes jelenléte.
A kerékpárút környezete állami terület. Az EuroVelo6 ártéri szakasza a Magyar Közút kezelésében van, a Duna felé eső részt a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, a gát felőli oldalt a Pilisi Parkerdő Zrt. kezeli. Amikor Manófalva épült, az alkotó valószínűleg nem volt tisztában ezekkel a viszonyokkal és talán azt sem tudta, hogy milyen konfliktusok kísérték addig is a kerékpárút használatát. Mivel az általa kiszemelt terület egy nehezen belátható kanyar után esik, a balesetveszélyes helyzetek egyre szaporodtak.
A KRESZ lehetővé teszi, hogy a gyalogosok is használják a kerékpárutat, de jelenlétükkel nem akadályozhatják a forgalmat, nem teremthetnek balesetveszélyes helyzeteket. Mivel az alkotások közvetlenül a kerékpárút mellett készültek el, a nézelődők, látogatók óhatatlanul is elfoglalták a kerékpárút jelentős részét, amivel magukat és a kerékpárosokat is veszélyeztették.
Kánya Tamást jelezte: április 1-én elkezdi az alkotás lebontását, a munka megközelítőleg 3 napig tart majd. Vége az etetési szezonnak, a madaraknak már rovarokkal és nem a kitett magokkal kell táplálkozniuk – mondta az alkotó.
Jelezte: a kerékpárosok részéről folyamatosan támadások érték. Azt javasoltuk, ha ősszel ismét felépítené Manófalvát és ragaszkodik az ártéri erdőhöz, szeptemberben valamennyi érintett bevonásával közösen keressünk olyan helyszínt, ahol az érdeklődők biztonságos körülmények között látogathatják majd az alkotást.
Ami a kerékpárút vegyes használatából fakadó konfliktusokat illeti, a Duna part adottságai miatt kevés más lehetőség maradt, mint az egymást toleráló, körültekintő területhasználat. A város által kihelyezett táblák, feliratok erre buzdítanak mindenkit. A kerékpáros szezon kezdetével ismét megkeressük a Magyar Kerékpárosklubot, hogy a bringás társadalom tagjai ugyanúgy partnerek legyenek ebben, mint mi.








