Virágos nyár
2019. június 13.
A nyár megérkeztével újabb nyíló virágokkal találkozhatunk a város közterein. Kollégáink 25 virágoszlopot helyeztek ki a település frekventáltabb pontjaira. A térségben először Budakalászon találkozhattunk ilyen virágtornyokkal, azóta a szomszédos települések is követték a példánkat. Az ágyásokba ültetett begóniák már szépen bokrosodnak, lassan az oszlopokba ültetett társaik is követik őket. Az oszlopokba „ipomea” is került, két színben: a világoszöld és lila levelű növények nem mások, mint az édesburgonya kertészeti változatai. A villanyoszlopokra összesen 520 tő muskátlit helyeztek ki, ezeket is szorgosan kell locsolni a nagy melegben. A virágládákba ültetett petúniák nagyra nőttek, szépen díszítenek, hasonlóan piros és rózsaszínű virágokkal teli rózsabokrokhoz. A levendulák is gyönyörűen virítanak végig a József Attila utcán és a 11-es út fölötti körforgalomnál.