Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2022. november 29. kedd | Taksony napja

Hírek

 

A startvonal a cél – beszélgetés Sallai Zsuzsával

2022. július 27.

Sallai Zsuzsa ultrafutó, a Pomázi Futó Bajnokok Sportegyesület vezetője, Szentendre és környéke futónagykövete, blogger, a Visszadobtak című könyv írója, nem utolsó sorban négy gyermek édesanyja és feleség, aki 9 újraélesztés után most daganatos betegséggel küzd. Budakalász jótékonysági gyűjtést szervezett neki a 2021-es őszi Tófutás alatt, mert kiesett minden ellátási rendszerből. Azóta egyre többen követik, inspirálódnak az írásaiból, várják a híreket az állapota felől. Otthonában beszélgettem vele, együtt sírtunk, együtt nevettünk.

 

A tavaly őszi Tófutáson neked gyűjtöttek a jótékonysági vásáron, ahol többek között a könyvedet is árulták. Hogy vagy azóta?

Igen, nagyon sokat jelentett a gyűjtés és amikor posztolok a helyzetről, jön valamennyi segítség, amiért nagyon hálás vagyok, sokat jelent számomra. Most 25 ezer forint havi juttatást kapok az államtól, ami egy pár nap alatt el is megy, a gyógyszereim és az állapotom miatt szükséges étrendkiegészítők, vitaminok havi árát sem fedezi. Az elfogadással azonban van feladatom. Könnyebb a dolgokat kézben tartani, mint mások segítségét elfogadni. A kemoterápiák nagyon lepusztították a szervezetemet és márciusi kontrollon újra kimutattak áttétet. Rosszul vagyok, mert szedem a kemoterápiás gyógyszert. Infúziót nem mernek adni az orvosok a szívem miatt. Ez a gyógyszer nagyon fáradékonnyá tesz, van, hogy végigalszom a napot és a határidős dolgaimat sem tudom intézni még online sem. Nehéz nekem ez, mert nem a holnap embere vagyok.

Ennek ellenére megszervezted és jelen is voltál idén márciusban az Ultrafutó Magyar Bajnokságon az Omszk-tó körül.

A legjobban ultrafutásokat szeretek szervezni, hatalmas élmény volt ez a verseny is számomra, de nagyon elfáradtam. Ugyan nem tudtam körbefutni az Omszk-tavat, de ott tudtam lenni, ami nekem sokat jelentett, mert szeretek az ultrafutók között lenni.

Úgy képzelem el az ultrafutást, mint egy módosult tudatállapotot. Miben más ez a közeg?

Amikor az ember 24 órát fut, akkor megszületik benne valami különleges alázat. Az ultrafutás szerintem olyan, mint betegen élni. Az ember alázatosabbá válik tőle az élet felé. Az ultrafutás megtanít arra, hogy mindent értékelni tudj; hogy tudsz járni, van lábad és végig tudsz csinálni egy napot fájdalom nélkül. Megtanít hálásak lenni mindenért. Ettől lesz más a tudatállapot. Aki ezt megéli, az nem fogja magát mások fölé helyezni, megbecsüli a száz métert is. A hosszútáv alatt rájössz, hogy a tested mennyi mindenre képes és ez csak a fejeden múlik. Az ultrafutás során az ember megismeri a határait, átmegy rajtuk és nem fogja azt mondani, hogy legyőzhetetlen. Megtanulod, hogy a határaid előtt le kell térdelni és meg kell járni mélységeket. Volt olyan futásunk, amikor már hánytunk a fáradtságtól. Ez mindent más megvilágításba helyez. Ez történik most is bennem. Ebben az állapotban megint azt látom, hogy sokan vannak, akik nem tudják, hogy mit jelent az, hogy ki tudsz menni az autóig ilyen állapotban, meg tudsz szervezni egy országos futóversenyt. Sokkal nagyobb értéke volt az ottlétemnek így, mert nehezebb volt, mint lefutni.

Tehát nem magabiztos leszel, hanem megnyitja a kaput egy másfajta bizalomnak?

A futás felkészített az egész betegségre. Nem tudok Istennel veszekedni azért, amiben vagyok. Annyit kapok, amennyit el tudok hordozni. Nem tudom felülbírálni, bár azt érzem néha, hogy Isten többet gondol rólam, mint amennyit én magamról (nevet).

Ismert blogger vagy, az életed nyitod meg a világnak, de egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy az élet számodra az a pár négyzetméter, ami otthon körülvesz.

Legkevésbé sem szeretek emberek előtt szerepelni. Ez a bloggerség is onnan jött, hogy megkértek rá. Ez nekem nehéz feladat, de ha valakinek ezzel segíthetek, akkor csinálom, mert feladatom van az élettörténetemmel.  Nekem tényleg ez a pár négyzetméter az élet, ahol a családom van. Itt mindenki valamilyen szinten körülöttünk van, minden gyerekünknek van ebben az albérletben külön kis helye. Itt együtt lehetünk és ez a legnagyobb érték.

A könyvedben írtál a házatokról, amit gyakorlatilag ti építettetek fel évek alatt. Most mégis albérletben vagytok?

Azt a házat elvesztettük. Azért vagyok most ilyen beteg, ebbe betegedtem bele. Volt egy cégem két társammal, ami nagyon jövedelmező volt, de átvertek és megloptak minket. Az egész vállalkozásra a házunk volt a fedezet. Amikor kiderült, hogy mit tettek velünk, 24 óra alatt megőszült Attila, a férjem. A megoldást nem segítette a 2008-as gazdasági válság sem. 2012-ben négy gyerekkel az utcára kerültünk adósággal, ami most is nyomja a vállunkat. Ott álltunk átverve, elveszítve azt, amiért a saját kezünkkel évekig dolgoztunk. Próbáltam albérletet keresni, de négy gyerekkel és a kutyákkal ez nem volt egyszerű feladat. Ennek a háznak a tulajdonosa volt az egyetlen, aki nem tette rám a telefont, amikor elkezdtem mondani, hogy kik vagyunk. 2018-ban diagnosztizálták nálam a mellrákot.  Ez egy hosszú történet, amiről részletesen írok az új könyvben.

Hogyan tudtátok/tudjátok feldolgozni ezt a veszteséget?

Miután lefoglalták és elvették a házat, a papírokat betettük a fiókba, azóta elő sem vettük őket. Nem beszéltünk róla, a veszteséget nem dolgoztuk fel, hanem csak eltettük magunkban jó mélyre, onnan mérgezett minket. Elkezdtünk mindent a mínuszból. Senki sem tudta, hogy az egyesületünk mögött nincs tőke. 2019-ben jutottunk el oda, hogy 5 év munkája meghozta a gyümölcsét: akkorává nőtte ki magát minden versenyünk, hogy fogadtak a szponzorjelöltek. A COVID azonban közbeszólt, 6 nappal az Omszki előtt lemondták a versenyt. Minden idők legnagyobb 100-as magyar bajnoksága lett volna, 10 országból jöttek volna emberek. Az összes pénzt elbuktuk. 2004 óta készültünk egy spanyol zarándokútra, amire az újabb pofon után még nagyobb vágyat éreztünk, de a pandémia és az állapotom ezt nem tette lehetővé. Kitaláltuk, hogy július végén itt Magyarországon zarándokoljuk végig a 2 Camino utat. Egyben sétáltuk le a 424 km-t 13 nap alatt úgy, hogy nem találkoztunk senkivel. Ott voltunk 34 éves házasokként és alig tudtunk a gyerekek és a rohanó életünk miatt kibeszélni a fájdalmainkat. Ott kezdtük elővenni a fiókból a történteket, amikért magamat hibáztattam. Rengeteget sírtunk és nevettünk. Feloldozást kaptam 10 év gyötrelem után. Akkora tehertől szabadultam meg, hogy megsejtettem; a sok éves elfojtás nem múlik el nyomtalanul.

Rengeteg nehézséget kibírt már a házasságotok.

A kapcsolatunk elején mondtam a férjemnek, hogy nem fogok kelleni neked: túl nagy falat, sok nehézség, kevés öröm. Kibírtuk azt is, hogy otthagyott minket az építési vállalkozó és sátorból a két kezünkkel, pénz és segítség nélkül építettük fel az otthonunkat. Atti végigcsinált velem 6 újraélesztést, egyik fiunkat is majdnem elvesztettük egy balesetben. Még jobban összekovácsoltak a nehéz helyzetek.

A gyerekeitek hogyan viselik a történteket?

Azt gondolom, hogy közelebb kerültek egymáshoz a nehézség miatt és kifejezetten életrevalóvá tették őket a körülöttünk zajló problémák. Megoldásorientálttá váltak és nem ijednek meg a kihívásoktól. Erre neveltük őket. Nagyon nyitottak vagyunk a gyerekeink felé, nyitott könyvek vagyunk számukra, tálcán kínáljuk a tapasztalatainkat, nem hagytuk ki őket semmiből. Ha rossz volt, rossz volt együtt, ha jó volt, jó volt együtt. Nem tabusítottunk semmit, sem a veszteségeinket, sem a félelmeinket.

Mik a félelmeid?

A könyvem mottója, hogy a legnagyobb félelmeid mögött vannak az igazi csodák az életedben. Az egyik barátnőm pont azt mondta, hogy meg kéne tanulnom már végre félni valamitől (nevet). A szívműtétemnél valószínűleg annyira féltem, hogy úgy tudtam csak megbirkózni az érzéssel, hogy elzártam magamtól. Ha nagyon keresem magamban, akkor talán attól félek, hogy mi lesz a családommal nélkülem. Nem azért, mert tehetetlennek gondolom őket, csak tudom, hogy milyen meghatározó vagyok az életükben.

Van bakancslistád?

A spanyol zarándokút mindenképpen a bakancslistámon van, de Nepálba is szívesen eljutnék. A gyerekeim esküvőjét szeretném megélni. Kitűztünk 516 randit a férjemmel, amiből még van 513, de mi mindig csak a következőt nézzük, annak örülünk. Még mindig vágyakozom egy saját otthonra, pedig ennek már annyira nincs is jelentősége, mégis nyugodtabb lennék. Hosszú parasztházban nőttem fel, amit 78-ban elvett a tanács, a benne lakókat, a családomat. A szívemmel 80-ban lettem rosszul. Akkor is nehezen éltem meg, hogy kiszakítottak a környezetemből. Egy család, egy közösség a pár négyzetméter, ezt jelenti nekem a saját otthon. Egész életemben úgy álltam a startmezőben, hogy mindenki más a startvonalnál én meg 2 km-el hátrébb. Nem akarok mást, csak onnan indulni végre, mint a többiek. 2019-ben vonalra kerültem újra, most sem adom fel, ha kell még kétszer, ha kell, még százszor felzárkózom.

Hogyan alakulnak a következő hónapok a tervek szerint?

Nyár vége felé lesz egy CT vizsgálat, amikor ellenőrzik, hogyan hatott a kemoterápiás tabletta. Addig is a PFB – SkanzenFutás Családi Futófesztiválra koncentrálok, utána az idén már nem szervezünk futórendezvényt. Be szeretném fejezni a könyvemet. Eredetileg a SkanzenFutásra terveztük kiadni, de a késés miatt bele tudnak kerülni azok a bennem zajló folyamatok, amik során rengeteg felismerésre jutottam magammal és az élettel kapcsolatban. Szeretném, ha segítene azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek; tudják, hogy merre induljanak és mit keressenek önmagukban.

Gulyás Rita

Az írás megjelent a Budakalászi Hírmondó július-augusztusi összevont számában.

Sallai Zsuzsát a következő számlaszámon keresztül tudják támogatni:

Sallai Dorottya Anna 11600006-00000000-73719553

Közleménybe: Adomány